132. zsoltár ( ἀνάστηθι, Κύριε, εἰς τὴν ἀνάπαυσίν σου ) ~ "A Mennyek Országa nem közeledik... Légy türelmes. Talán már most. Talán holnap, talán holnapután."

 "Mert az Siont az Úr Isten
Választá lakóhelyének,
Mondván, ez hely kell kedvemnek,
Itt lakom minden időben,
Ez helye csendességemnek.

 Én őket megelégítem,
Kenyért adok az szegénnek,
Ruhájában idvösségnek
Papjait fölöltöztetem,
Örömök lesz az híveknek.

Fölnevelem én egy szarvát
Az én szolgámnak, Dávidnak,
Kit én fölkentem magamnak,
Fölkészítöttem lámpását,
Hogy lássa világát annak.

De viszont ő ellenségét
Öltöztetem nagy szégyenben,
Midőn az koronát fején
Meglátják és dicsőségét,
Hogy megvirágzik ékessen." 

( Szenci Molnár Albert )

"Itt, Sionban választom székemet,
             kedves lakóhelyemet,
Itt nyugszom meg, itt lakom már,
             többé nem váltok helyet,
Kívántam eddig ily széket,
             megáldom annak környékét,
Megszolgáltatom jó egét,
             adok békességet,
Eltöltöm munkás népét,
             bővösítem szegényit,
Bölccsé teszem Lévi népét,
             jókká papi nemzetet.

Termővé teszem ott Dávid magvát,
             felemelem ő szarvát,
Az én Dávid-Krisztusomnak
             így teszem fel lámpását."

( Bogáti Fazakas Miklós )

"- A Seol az emberben van - figyelmeztette a halász. - Hagyj el mindent és jöjj a Mesterhez. Fordulj meg. Miért szenvedsz? Hiszen beléphetsz a Mennyek Birodalmába!" 

( Kodolányi János, Én vagyok, I, 276 ) 

"A Logosz mindenütt jelen van, ahol az ember a természet lépcsőfoka fölé emelkedik (a fejlődés minden fokán mindaz, ami erkölcsös és értelmes, nem más, mint a Logosz): de a Logosz hiteles ismerete csak a kinyilatkoztatásból nyerhető el. A Logosz a világtörvény, a tanító, vagy Krisztusban a hierurgosz ( áldozatbemutató pap ~ χειρουργός ), aki szent beavatások által bevezet a megismerésbe, s végül a tökéletesek számára ő a híd az Istennel történő egyesüléshez. A szent írásokon kívül a megismerés és a szertartásos beavatások kombinációja tette lehetővé Kelemennek, hogy érvényesülni hagyhassa az egyházi kereszténységet. Az egyházi gnosztikus mintegy a szentírás és a gyülekezeti kereszténység köteleivel rögzített léggömb segítségével emelkedik az Isteni szférákba; mindent maga mögött hagy, ami földi, történeti, szabályzatszerű és tekintélyi, sőt végül magát a Logoszt is, amikor szeretetben és megismerésben fölemelkedik, de egy kötél továbbra is az elhagyott valósághoz köti, viszont a gnosztikusok elvágják azt (ti. a gyülekezeti kereszténységhez
kapcsolódót). A felemelkedés rendezett, lépcsőzetes menetben történik (Philón), amelynek során a teljes filozófiai etika kifejezésre jut, az értelmes mértéktartástól a tudat meghaladásáig és az apatikus szeretetig. Az egyházi tradíció is kifejezésre jut; de az igazi gnosztikusnak a magasabb lépcsőfokon legyőznie az alacsonyabbat. Ha a szellemnek szárnyai nőnek, nincs többé szüksége mankókra." 

( Adolf von Harnack, Dogmatörténet, 23§, 89 )

"- Ott a maguk szobája. Oda megyünk. - Jól felverte az árát, egy karnyújtásnyira van." (...) "Egyenes úton 200 méter. De itt ilyen út nincs. Ez itt a baj... Gyerünk. Hagyjon fel ezzel a földön csúszó empirizmussal, Professzor. A csoda kívül esik minden empírián." 

 ( Sztaker )

"Philppos, Philippos, mondd meg igaz lelkedre: megismerheti az ember az Istent? - kérdezte mohón.
A Görög csodálkozott a kérdésen, elgondolkozva forgatta a botját.
- Nem értelek, atyámfia. Hiszen Isten a szívben lakik! Olyan egyszerű.
- Igen, igen, ezt tanítja a Mester - hadarta Jehuda szaporán. - De te mit gondolsz? Te, magad?
Philippos lassan az ágy szélére ült, mosolygott. Nagy homloka tiszta volt, mint egy gyermeké.
- Ezt nem gondolja, hanem tudja az ember. És nem azért tudja, mert a Mester mondta, hanem azért mondta a Mester, mert az ember ezt tudja. Ha nem így volna, nem volna ember az ember, s akkor mi volna az értelme a világnak? Azonban gyerünk. 

Előre indult a lépcső felé." ( Kodolányi, Én vagyok, I, 305 )

"Jehuda rögtön megértette, hogy nem közönséges házról beszél a Mester, hanem a titokzatos Házról, ahová a fény fiai belépnek." 

( Kodolányi János, Én vagyok, I, 339 )

"Senki sem hisz. Nemcsak ezek ketten nem. Senki. Kit vigyek oda? Uram! A legszörnyűbb, hogy nem kell senkinek. Senkinek sem kell a szoba. És minden erőfeszítésem hiábavaló." 

( Sztalker )

"- Hát akkor miért kívánja a Mester, hogy hirdessük? Miért vegyül ő is a tömegbe, miért tanítja olyasmire, amit nem érthet?

- Látod, ez is egyszerű. Az éretlen emberben is ott ég a vágy, hogy belépjen a Mennyek Országába. ( Ebben Kodolányinak nincs igaza..., de erre még visszatérünk. ) A sóvárgás, hogy a sivatagból a Városba jusson, a síkságról a Hegyre. Ezt a vágyat, ezt a sóvárgást táplálni kell. A kialudt mécsest meg kell gyújtani bennük, hogy lássanak. Reménység olajával kell megtölteni őket. Hogy miután ittak a kútból, fölüdüljenek s továbbmenjenek a keskeny ösvény s a Hegycsúcs felé. Hogy a csatornából víz áradjon rájuk s gyümölcsöt teremjenek. Hogy megismerjék a Tenger törvényét s ne kötözze őket a földé. Ezért kell hirdetni a Mennyek Országát, s ezért állsz te is a kapuba s mondod, amit mondanod kell.

- Ki fognak nevetni, csúfolnak, talán meg is vernek - aggodalmaskodott Jehuda. - És a lábam is beteg, hogy álljak a nép elé a kapuban?

Egész valója borzadozott a szörnyű feladattól.

- Az egyik sánta, a másik vak, a harmadik süket, a negyedik poklos, az ötödik gutaütött, vagy néma, mit tesz az? Te sem vagy más, mint ők." 

( Kodolányi János, Én vagyok, I, 22, 262 )

"A Mester egy kőre ült. Elébe ültek ők is, átadták magukat a csendnek, a magánynak és a fénynek. Simon és Jochanan maga alá szedte a lábszárát, Jákob kinyújtott lábbal ült. Így hallgatták mozdulatlanul a szél suhogását, lebegő fejkendőjük szárnyainak surrogását, a havas hegyormok hangtalan zizegését, az áradó fény zengését. És amint így ültek s a végtelenség káprázatába merültek, a lelkük eloldódott tőlük. A hegyek lebegtek, a völgyek eltűntek, a sziklák üveg módjára csillogtak, a hó, a jég testetlen szivárvánnyá lett, az égboltozat mozdulatlan kristálygömbbé. Úgy lebegtek az űrben, mint hópelyhek. A Mester mozdulatlanul, mosolyogva ült a sziklán. Lába porfir-kövön nyugodott, lazúroszlopok ragyogtak körülötte, a levegő megtelt finom, hangtalan zizegéssel, mint mikor esik a hó s könnyű pelyhek csókolóznak-ölelkeznek kavargó táncban. A Mester arca lassanként megváltozott. Haja-szakálla fénylett, szürkéskék szeme óriásira nőtt, egész arca sugárzott, mint a Nap. Kék köpönyege fokról fokra elvesztette színét, fehér lett, mint a hó. Egész alakja fehéren sugárzott, eltűntek mögüle a szürke sziklák, az apró kék virágok. Válla mögött vakítón ragyogott a Hermon szakadékos jégmezejének zöldje. Saruszíjai csillogtak, mint az arany, de átlátszók voltak. S a lába is áttetsző volt, a lába, mely annyi poros utat járt be szorgalmasan és buzgón, ahol szenvedés, fájdalom, csalódottság, kétségbeesés, nyomorúság uralkodik. Egész teste légiessé, ködszerűvé vált, de azért mégis ott üt a kövön, szelíden mosolygott, mindkét kezét a térdére nyugtatta, átható szeme mozdulatlanul nézett a távolba." 

( Kodolányi János, Én vagyok, I, 403 ) 

" - Hoi, Uram és Mesterem, ide-oda járunk a Kinnereth körül, és a Mennyek Országa nem közeledik.

- Te hitetlen! - kiáltotta halkan a Mester s elmosolyodott. - Hátha már benne is vagy? Csak nem látod, nem tapintod? Figyeld a csendet. Hallgasd a csend szavát. És keress, ne csüggedj, hanem várj békén. Aztán nézz körül, Iker. Lásd, porfirra épült a Ház, lạzúrkő oszlopok kéklenek körös-körül. Porfirlécsők vezetnek hozzá,  rubintból valók a falai, s a teteje színarany. Olyanok a kövei, mint a lángoló tűz, és fehér fényesség sugárzik benne, mint a Nap. Nézd minden oszlopon egy-egy lámpa ég, aranyból vannak a lámpák, aranyláncokon függenek a Menny boltozatáról. Kik gyújtották meg a lámpákat? Az Atya széke mellett állók és a Vigyázók és a Követek és a Hatalmak. Lépj be a Házba, Iker és halld a zenét. Citerák pengenek, cimbalmok zengenek, hegedűk ujjonganak körös-körül. Táncoló sereg jár körben, arcuk sugárzik és ajkuk boldogan mosolyog. Lásd meg őket, Iker. Ruhájuk piros, mint a rubint és fehér, mint a hó, selymük és bársonyuk finomabb, mint a kökörcsinek szirmai. És két folyó fakad a Ház mellett, tej folyik az egyikben, az élet itala, méz ömlik a másikban, a halál eledele. Nincs születés a Házban, mert örökké ömlik a mézfolyó. Nincs halál a Házban, mert örökké folyik a tejfolyó. Hallgasd a csendet, Iker és lépj be a Házba. A Mennyek Országa az a Ház. 

Némán ültek a Mester körül, hallgatták révült szavait. A vakító félhold úgy lebegett a világ fölött, a csillagok úgy szikráztak, mint lazúrkő oszlopokra függesztett aranylámpák. A tó kitáruló síkján úgy ragyogott a mélység, mint az óriási, visszájára fordított kristálygömb. A mozdulatlan vén fák mintha lazúrkő oszlopok lettek volna, csillogtak a Hold aranyos fényében. Vörösbarna lépcsők emelkedtek az Ég felé a túlsó parton, porfirsziklák, fénylő fátyolok lebegtek rajtuk le s föl, mint Jákób lépcsein az angyalok ruhái. Másvilági zene zengett körös-körül, ezüsthúrok pengtek, cimbalmok zengtek, sípok sikongtak, dobok doromboltak, s betöltötték a világot mámoros dicsőséggel. Simon a földre borult, tenyerébe temette arcát. Taddé-Lebbé az Égre fordította révült tekintetét, Andreas mereven ült s a Mestert nézte, de talán egészen mást látott, Jochanan a Mester vállára hajtotta fiatal fejét, szemét behunyta, önkívületben mosolygott, a Zelóta ide-oda ringatta felsőtestét, mintha harci táncot járna, Philippos hanyatt feküdt a fűben, s beleveszett a csillagokba. Nathanaél térdét felhúzva ült, fejét lelógatta, keze lecsüngött a térdéről, olyan mozdulatlan volt, mint egy halott, Jákob Andreas mellett ült, S merev arccal bámulta a füvet, Mattai szelíden mosolygott, arca sugárzott a holdfényben, mintha a Mester arcáról áradó fényt verné vissza. 

Jehuda csodálkozva figyelte őket, s maga is csodálatos borzongást és könnyűséget érzett egész testében. 

Csak Thomas ült szomorúan a Mesterrel szemközt, mint egy gyermek, aki elveszítette játékait.

- Mester - sóhajtotta, nem porfir az, hanem vörös föld és sziklák, nem lazurkő oszlopok azok, hanem fűzfák meg ciprusok... Nem lámpák égnek itt, hanem a csillagok. És a zene, a zene...Tücskök cirpelnek a fűben, fölvert madarak sikonganak, dobosgém szól valahol, ismerem...

- Hoi, Iker, Iker - dorgálta a Mester suttogó hangon, de mintha az ajka nem is mozgott volna, a szeme pedig hatalmasan ragyogott. - Hát vak vagy te és süket? Hát béna vagy, hogy nem tudsz fölhágni a lépcsőre, belépni a Házba? Hiszen csak egy lepést kellene tenned! Ne légy szomorú. Várj türelmesen. Kérj és megkapod. Zörgess, és megnyitják az ajtót. Kérj és kapsz. Higgy, és látni, hallani, tapintani fogsz.

Olyan gyöngéden szólt a szomorú tanítványához, hogy ennek kicsordult a könnye.

Jehuda ezt a pillanatot látta alkalmasnak, hogy megkérdezze a legfontosabbat:

- Mester, mondd meg, mikor jön el a Szabadító?

- Már eljött. Már itt van - felelte a Mester nyugodtan.

- Hoi, Mester! - kiáltotta az izgatott Jehuda. - Mikor találkozunk vele?

- Légy türelmes, Kerijothi férfi. Talán már most. Talán holnap, talán holnapután." 

( Kodolányi János, Én vagyok, I, 382-383 )

"Philippos, Philippos, mondd meg igaz lelkedre: megismerheti az ember az Istent? - kérdezte mohón.

A Görög csodálkozott a kérdésen, elgondolkozva forgatta a botját.

- Nem értelek, atyámfia. Hiszen Isten a szívben lakik! Olyan egyszerű.

- Igen, igen, ezt tanítja a Mester - hadarta Jehuda szaporán. - De te mit gondolsz? Te, magad?

Philippos lassan az ágy szélére ült, mosolygott. Nagy homloka tiszta volt, mint egy gyermeké.

- Ezt nem gondolja, hanem tudja az ember. És nem azért tudja, mert a Mester mondta, hanem azért mondta a Mester, mert az ember ezt tudja. Ha nem így volna, nem volna ember az ember, s akkor mi volna az értelme a világnak? Azonban gyerünk.

Előre indult a lépcső felé."

 

( Kodolányi, Én vagyok, I, 305 )

 

 

CXXXII. zsoltár

 Indulj el, Uram, nyugalmad helyére!

 

Isten a szívben lakik..., 

te vagy szentsége 

ládája: nem nyersz békét  

míg fel nem viszed 

magaddal nyugalmatok 

he(gy)lyére. 

ἀνάστηθι, Κύριε, εἰς τὴν ἀνάπαυσίν σου, σὺ καὶ ἡ κιβωτὸς τοῦ ἁγιάσματός σου·

ὅτι ἐξελέξατο Κύριος τὴν Σιών, ᾑρετίσατο αὐτὴν εἰς κατοικίαν ἑαυτῷ·  αὕτη ἡ κατάπαυσίς μου εἰς αἰῶνα αἰῶνος, ᾧδε κατοικήσω, ὅτι ᾑρετισάμην αὐτήν·
 

 

(Zarándokének.)

³„Nem lépek addig házam belsejébe,
és nem fekszem le nyugvóhelyemre,
⁴nem engedek addig álmot a szememnek
és a szempillámnak nyugalmat,
⁵amíg helyet nem találok az Úrnak,
hajlékot Jákob Erősének.”

εἰ δώσω ὕπνον τοῖς ὀφθαλμοῖς μου καὶ τοῖς βλεφάροις μου νυσταγμὸν καὶ ἀνάπαυσιν τοῖς κροτάφοις μου,  ἕως οὗ εὕρω τόπον τῷ Κυρίῳ, σκήνωμα τῷ Θεῷ Ἰακώβ.

⁸Indulj el, Uram, nyugalmad helyére,
te és hatalmad ládája. 

ἀνάστηθι, Κύριε, εἰς τὴν ἀνάπαυσίν σου, σὺ καὶ ἡ κιβωτὸς τοῦ ἁγιάσματός σου· 

 
⁹Papjaid öltözzenek igazságba,
akik hűek hozzád,
örömükben ujjongjanak!
¹⁰Szolgádnak, Dávidnak kedvéért,
ne vesd meg fölkented arcát!
¹¹Az Úr megesküdött Dávidnak
igaz esküvel és attól nem áll el:
„Testedből utódot emelek trónodra
¹²ha fiaid hűek lesznek szövetségemhez
és hűségesek a törvényhez,
amelyre tanítom őket,
akkor fiaik is trónodon ülnek mindörökre.”

¹³Az Úr kiválasztotta Siont,
lakóhelyéül kiszemelte.
¹⁴„Ez nyugalmam helye örökre.
Itt fogok lakni, ezt választottam ki;

ὅτι ἐξελέξατο Κύριος τὴν Σιών, ᾑρετίσατο αὐτὴν εἰς κατοικίαν ἑαυτῷ·  αὕτη ἡ κατάπαυσίς μου εἰς αἰῶνα αἰῶνος, ᾧδε κατοικήσω, ὅτι ᾑρετισάμην αὐτήν·

¹⁵igazait megáldom, igen, megáldom,
szegényeit kenyérrel táplálom,
¹⁶papjait üdvösségbe öltöztetem,
szentjei vigadnak; igen, ujjonganak.

¹⁷Dávid hatalmát ott megerősítem,
fáklyát állítok fölkentemnek.
¹⁸Ellenségeit gyalázatba döntöm,
ám rajta koronája fénylik.”

 

https://boatswain69.blogspot.com/2023/06/manicheusok-xv-vi-you-just-do-it-every.html 

https://boatswain69.blogspot.com/2023/05/teljesseg-vi-ezert-allasz-kapuba.html

https://boatswain69.blogspot.com/2022/02/onmagam-megsokszorozodasa-iv-vegso.html 

https://boatswain69.blogspot.com/2023/06/v-legy-turelmes-talan-mar-most-talan.html

https://boatswain69.blogspot.com/2022/11/viii-violent-ferment-v-zona-iv-vii.html

https://boatswain69.blogspot.com/2023/01/iii-final-exclusion-from-communion-with.html

https://boatswain69.blogspot.com/2024/06/az-erett-szemelyiseg-ii-niveau.html

https://boatswain69.blogspot.com/2024/06/boldog-vagyok-mert-lemondtam_17.html 

https://boatswain2.blogspot.com/2024/07/krisztus-jar-kozottunk-s-mi-nem-tudtuk.html

"Felemelem ő szarvát,
Az én Dávid-Krisztusomnak
             így teszem fel lámpását."