2024. október 3., csütörtök

73. zsoltár ( 1. ) Λυσιν δεν ευρήκα. ~ "úgy beszélek mint ők"

"Bizonyára jó az Isten,
Az Izráelnek jelesben,
Azkik szívöket tisztán tartják,
Az ő jóvoltát azok látják,

Csaknem én is ígyen szólék,
De látám, hogy nem jól esnék,
És ártalmas lenne azoknak,
Kik te fiaidnak mondatnak.
Azért jobban meggondolám,
Magamban meghányám-vetém,
De sokkal nehézbnek lelém,
Hogynem végét találhatnám."

( Szenci Molnár Albert )

"Mert láttam és bántam, hogy jók nyomorognak,
Az istentelenek de kedvükre laknak,
A fertelmes népek minden jóban vannak,
Én vékony eszemnek nem tetszett ez igaznak.

Ismét agyaskodám, eszemet forgatám,
Miért nyomorognak szentid, igen hányám,
Miért szerencsések latrok, azt nem látám,
Sötét mélyre juték, kiben én megtartozám."

( Bogáti Fazakas Miklós )

"A kísértés haszna tehát körülbelül a következő. Hogy mi van a lelkünkben, azt istenen kívül senki sem tudja, talán még mi magunk sem, a kísértés során azonban nyilvánvalóvá válik, hogy ezáltal kiderüljön, milyenek is vagyunk, tudatára ébredjünk önnön bűneinknek, ha akarjuk, és hálát adjunk azokért a javakért, melyeket a kísértés mutat meg nekünk. A kísértések megtörténtének az a célja, hogy megmutatkozzék valódi természetünk, vagyis hogy feltáruljanak szívünk rejtekei."
 
( Origenész, Az imádságról, XXIX., 17, 149 )
 
"Mint ha valaki éjjel kívánja nyíllal eltalálni a célpontot. Ezért hogy bizonyosak legyenek a dolgukban mindenfelé kilövöldözik nyilaikat amíg el nem találják a célt -, az azonban nem látható. Amikor azonban kivilágosodik, és elrejtőzik a sötétség, akkor fog láthatóvá válni munkájuk eredménye." 
 
 ( Tamásnak, a vitázónak könyve, 367 )

"Vannak gyógyíthatatlanul sérült emberek, kiket a kapzsiság, a hiúság és az irigység oly mélyen megfertőzött, hogy nincs semmiféle mód reá, megközelíteni és megengesztelni beteg lelküket. Ezeket szánjad, de kerüljed. Nincs az a nagylelkű cselekedet, önzetlen magatartás, bátor és nemes közeledés, ami segíthet ez embereken. 

 Különösképpen az irigység kínozza ez embereket.  

Epét hánynak, álmukban felordítanak, hánykolódnak vackukon, mint a nyavalyatörősök, habot köpnek, ha azt látják, hogy valaki munkával vagy a kegyes sors jóindulatával szerzett, elért valamit az életben. Betegek ezek, fertőző betegek. 

Kerüld a társaságukat, ne hidd, hogy érvelés, bizonyítás valaha is meggyőzheti őket. 

Mintha a leprásnak akarnád bizonyítani, hogy az egészségesek bűntelenek és ártatlanok! Nem hiszi el. 

Ha feltárod előttük betegségük igazi okát, meggyűlölnek. Ha érzéseikre akarsz hatni, fütyköst ragadnak. Oly mélyen élnek indulataikban, mint a száműzött sorsában: nem ismernek más megoldást, csak a bosszút. 

Ne alkudozz velük, kerüld őket, s viseld el létezésüket a földön, mint egy sorscsapást."

  ( Márai Sándor: Füveskönyv )

"A víciumokat szembe lehet állítani az ellentétes erényekkel, vagy vissza lehet vezetni őket a főbűnökre, melyeket a keresztény tapasztalat Szent Johannes Cassianus és Nagy Szent Gergely nyomán különböztetett meg. 

Főbűnöknek nevezzük ezeket, mert más bűnök és más víciumok fakadnak belőlük. Ezek a kevélység, a fösvénység, az irigység, a harag, a bujaság, a torkosság és a jóra való restség (vagy lustaság)." 

( Katolikus Egyház Katekizmusa )

"A bűn személyes cselekedet. Ezen felül felelősséggel tartozunk mások által elkövetett bűnökért is, amikor együttműködünk velük: közvetlen és szándékos részvétellel; parancsolva, tanácsolva, dicsérve vagy jóváhagyva; palástolva vagy meg nem akadályozva, bár kötelességünk volna megakadályozni vagy föltárni; pártolva azokat, akik elkövetik a bűnt. Így a bűn az embereket bűntársakká teszi, és uralomra segíti közöttük a bűnös vágyakat, az erőszakot és az igazságtalanságot. A bűnökből olyan társadalmi helyzetek és intézmények erednek, amelyek ellentétesek az isteni Jósággal. A "bűn struktúrái" a személyes bűnök kifejeződései és következményei. Áldozataikat arra késztetik, hogy ők is bűnöket kövessenek el. Analóg értelemben "társadalmi bűnt" hoznak létre." 

( Katolikus Egyház Katekizmusa )

"Tudjuk, hogy a törvény lelki, de én testi lény vagyok, a bűnnek rabja. Magam sem értem mit teszek, mert nem azt teszem, amit szeretnék, (a jót), hanem, amit gyűlölök, (a rosszat). Ha pedig azt teszem, amit nem akarok, elismerem a törvényről, hogy jó, s így már nem én cselekszem, hanem a bennem lakó bűn. Tudom ugyanis, hogy a jó nem lakik bennem, vagyis testemben, mert akarni ugyan kész volnék, de arra, hogy a jót meg is tegyem, nem vagyok képes. Hisz nem azt teszem, amit szeretnék, a jót, hanem a rosszat teszem, amit nem akarok. Ha pedig azt teszem, amit nem akarok, akkor már nem is én cselekszem azt, hanem a bennem lakó bűn. Így tehát erre törvényt találok: bár a jót szeretném tenni, a rosszra vagyok kész. A belső ember szerint örömömet találom Isten törvényében, de más törvényt tapasztalok tagjaimban: ez küzd értelmem törvénye ellen és a bűn törvényének rabjává tesz, amely tagjaimban van. Én szerencsétlen ember! Ki szabadít meg e halált hozó testtől? Hála legyen Istennek, Jézus Krisztus, a mi Urunk által! Értelmemmel tehát Isten törvényének szolgálok, testemmel azonban a bűn törvényének."  

( Róm 7,14-25 )


LXXIII. zsoltár

 

Λυσιν δεν ευρήκα. 

  Elmélkedtem hát, hogy kifürkésszem, de túlontúl fárasztónak látszott... 

Καὶ ὑπέλαβον τοῦ γνῶναι τοῦτο· κόπος ἐστὶν ἐνώπιόν μου. 

Ενόμισα όμως ότι έπρεπε να μελετήσω, δια να κατανοήσω καλώς αυτό το ζήτημα. Η μελέτη όμως αυτή υπήρξε δι' εμέ κόπος ανωφελής και εξαντλητικός. Λυσιν δεν ευρήκα· 

 

 

Kísértések - hurkok közt

élünk, s fenn is 

akadunk...

 Ο γὰρ κατεργάζομαι οὐ γινώσκω · οὐ γὰρ ὃ θέλω τοῦτο πράσσω, ἀλλ’ ὃ μισῶ τοῦτο ποιῶ.

 

de mért teszem 

mi nem jó nekem, 

mért nem kerüli lábam, mit 

lát a szemem? Bevallom

nem találtam megoldást.

Λυσιν δεν ευρήκα.


Mért lő nyilakat bárki:

- sötétbe!?

 

"világ 

világossága"

Ὑμεῖς ἐστε τὸ φῶς τοῦ κόσμου. 

Ti a

"tiszta szívűek"

Ὡς ἀγαθὸς ὁ Θεὸς τοῖς εὐθέσι τῇ καρδίᾳ.

- Ti nem látnátok a célt? 

Irigylitek a gonoszok békéjét?

Οτι ἐζήλωσα ἐπὶ τοῖς ἀνόμοις εἰρήνην ἁμαρτωλῶν θεωρῶν.

 

Ha úgy beszéltek mint ők, nem áruljátok el fiaitok nemzetségét?

Εἰ ἔλεγον· διηγήσομαι οὕτως, ἰδοὺ τῇ γενεᾷ τῶν υἱῶν σου ἠσυνθέτηκα.


https://boatswain69.blogspot.com/2020/09/kulonoskeppen-az-irigyseg-kinozza-ez.html

https://boatswain69.blogspot.com/2023/01/gnosztikus-irodalom-cxiv-tamasnak.html

https://boatswain69.blogspot.com/2023/04/vii11-enyem-vilag-es-ami-betolti-ii.html

https://boatswain69.blogspot.com/2020/10/nem-tudom-mifele-homalyos-istenseget.html

 

"Csaknem én is ígyen szólék,
De látám, hogy nem jól esnék,
És ártalmas lenne azoknak,
Kik te fiaidnak mondatnak.
Azért jobban meggondolám,
Magamban meghányám-vetém,
De sokkal nehézbnek lelém,
Hogynem végét találhatnám."


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése