2025. február 9., vasárnap

126. zsoltár ~ Miért keletkezett a sírás, és miért keletkezett a nevetés? / "Akkor nevetünk, ha várakozásunk semmibe foszlik." / "...lemondtam a boldogságról."

"1
Mikor az Siont az Isten
Fogságból kihozá híven,
Úgy mentünk, mint egy álomban,
Víg nevetség volt szájunkban.
Dicsekedtünk az mi nyelvünkkel,
És éneklettünk nagy örömmel,
Az pogány közt minden mondta:
Ez nyilván az Isten dolga.
2
Az Úr mutatá hatalmát,
Mivélünk tőn nagy csudákat,
Azért őt dicsérjük itten,
Örvendezzünk szíveinkben.
Hozd ki, Úr Isten, az többit is,
Vesd végét ő fogságoknak is,
Mint az erős zúgó széllel,
Mind ez föld megszárad széjjel.
3
Azkik nagy könnyhullatással,
Búzát vetnek nagy bánattal,
Aratáskor azok széllel
Aratnak nagy víg örömmel.
Sírva mennek ki az vetésre,
Az magot hintik keseregve,
De az jó kévéket osztán
Béhordják nagy vigasságban."

( Szenci Molnár Albert )

"De sőt inkább ugyan tetszék, mintha álmot látnánk,
Mind eszünkben rabságunkról előbbi nyavalyánk,
Alig hisszük, amit látunk, hogy haza indulnánk.

Édest nevet szívünk, szemünk, ki előbb csak síra,
Nagy örömmel ki-ki vígan feleinek mondja,
Víg énekkel hangos nyelvvel a szent Urat áldja.

Sőt pogány is minden földön hogy örömünk látja,
Csodálkozik, reánk bámul, ránk mutat, ezt mondja:
A zsidókat most az Isten nagy javával látta.

A pogány nép ezt jól mondja, mert sok jóval látta,
Az ő népét a jó Isten hogy megszabadítá,
Kiért méltán az ő népe örömét mutatja.

Szabadítsd meg, kegyes Isten, te több rab szentidet,
Kiben néped úgy csodálja cselekedetidet,
Mintha délre a homokon fakasztanál vizet."

( Bogáti Fazakas Miklós )

  "(...) Azóta ezt a nevetést is
gyűrűmként hordozom.

Míg gúny, közöny, vád, kétségbevonás
szorít,
van oltalom."
 

( Fodor András, Gyűrű )

"(...) válassz hát, de csak egy dolgot." Egy pillanatra zavarba jöttem, s aztán így szóltam az istenekhez: Tisztelt kortársak, azt az egy dolgot választom, hogy mindig velem legyen a nevetés. Egyetlen isten sem szólt semmit, hanem mindnyájan nevetni kezdtek. ebből már tudtam, hogy kérésem teljesül, és úgy találtam, hogy az istenek megfelelő módon tudják kifejezni magukat; hiszen nem lett volna illő, ha komoly hangon így válaszolnak: legyen akaratod szerint." 

( Soren Kierkegaard, Vagy-vagy, Első rész, Diapszalmata, Vagy-vagy. Eksztatikus előadás, 58 )

"A világ feloszlatásánál ez az ember király lesz a fénykincs minden rendje fölött. És aki azt a Rejtélyt megkapja a Kimondhatatlantól, [a Rejtélyt] aki Én vagyok - az a Rejtély tudja, miért keletkezett a sötétség, és miért lett a világosság. 

És ez a Rejtély tudja, hogy miért keletkezett a sötétségek sötétsége, és miért keletkezett a világosságok világossága. 

És ez a Rejtély tudja, hogy miért keletkezett a káosz, és miért keletkezett a fénykincs. 

És ez a Rejtély tudja, hogy miért keletkeztek az ítéletek, és miért keletkezett a világosságország és a fényörökség helye. 

És ez a Rejtély tudja, hogy miért keletkezett a bűnösök megbüntetése, és miért keletkezett a világosságbirodalom nyugalma. 

És ez a Rejtély tudja, hogy miért keletkeztek a bűnösök, és miért keletkeztek a világosság örökségei. 

És ez a Rejtély tudja, hogy miért keletkeztek az istentelenek, és miért keletkeztek a jók. 

És ez a Rejtély tudja, hogy miért keletkeztek a büntető ítéletek, és miért keletkeztek a világosságalkotások (kisugárzások).  

És ez a Rejtély tudja, hogy miért keletkezett a bűn, és miért keletkeztek a keresztelők és a világosságrejtélyek. 

És ez a Rejtély tudja, hogy miért keletkezett a tisztítótűz [a büntetés tüze], és miért keletkeztek a világosság pecsétjei, hogy a tűz ne ártson.  

És ez a Rejtély tudja, hogyan keletkezett a harag, és hogyan keletkezett a béke.  

És ez a Rejtély tudja, hogyan keletkeztek a rágalmazások és hogyan a világossághimnuszok. 

És ez a Rejtély tudja, hogy miért keletkeztek a világosság-imák. 

És ez a Rejtély tudja, hogyan keletkezett az átok és hogyan az áldás. 

És ez a Rejtély tudja, hogy miért keletkezett a gonoszság és miért a csalás. 

Tudja, hogy miért keletkezett a gyilkolás, és miért keletkezett a lelkek életre keltése. 

Tudja, hogy miért keletkezett a házasságtörés és a paráznaság [bálványimádás], és miért keletkezett a tisztaság. 

Tudja, hogy miért keletkezett a nemi közösülés, és miért keletkezett a megtartóztatás.  

Tudja, hogyan keletkezett a gőg és az önteltség, és hogyan az alázatosság és a szelídség.

Tudja, hogy miért keletkezett a sírás, és miért keletkezett a nevetés.

Tudja, miért keletkezett a rágalmazás és miért a jó hír. 

Tudja, hogy miért keletkezett az engedékenység, és miért keletkezett az emberek lenézése.

Tudja, hogy miért keletkezett a lázadozás, és miért keletkezett az ártatlanság és az engedelmesség. 

Tudja, hogy miért keletkezett a bűn, és miért keletkezett a tisztaság. 

Tudja, hogy miért keletkezett az erősség, és miért keletkezett a gyengeség

Tudja, hogy miért keletkezett a testek mozgása és az ő hasznuk. 

Tudja, hogy miért keletkezett a szegénység és miért a gazdagság. 

Tudja, hogy miért lettek a világ gazdagjai, és miért lett a szolgaság.  

És ez a Rejtély tudja, hogy miért keletkezett a halál, és miért keletkezett az élet." 

 ( Pistis Sophia, 91. fejezet )

 "Átbóbiskoltam teljes életem.
A látványok, mint álmomban, forogtak,
semmit se tettem, csak történt velem,
ezernyi versemet fél-éberen írtam
dohányfüstben, nem is tudom hogyan.
Süvölvény-kortól fogva mostanig
asszony-kormány pólyált vattába és
elzsongított, nem bírtam tenni, élni,
szunnyadtam délben, írtam éjszaka,
sötétben szálltam, mint a denevér,
benső szemem nyílt a külső helyett.
Ha közben bölcsesség, vagy balgaság
felrázott volna, szenvedés, akármi:
kazánom túl-erős volt, sose robbant,
minden belül kavargott, forrt, feszített.
Dúlt két világvihar, százmillió
ember pusztult, meghalt anyám-apám:
álmomból serkentőnek mind kevés volt,
akárhogyan szégyenlem, így igaz.
Mindent vetítővásznon éltem át,
még akkor is, ha engem hajkurásztak
disznót őrizni, vagy sírt ásni, vagy
fejem körül fütyültek a lövések,
aludtam folyton, egykedvűn.
De most,
hogy vénülés megrázza tagjaim
és bőrömben koccint a csontjaimmal:
végtére fölriadnék és szaladnék
szürcsölni elmulasztott kéjeket,
örülni, s örömöt megbánva, fájni,
késő gyönyörtől megrokkanva halni,
bűzben, koszban, szégyenben, elhagyottan,
mint trágyadombon a veszettkutya.
De, mint mindent, ezt is csak álmodom.
Ha mindeddig nem ébredtem: tudom,
most már halálig hortyogok. Talán
a haldoklás majd ébren szembesít
minden mulasztás terhével. Talán
az álmon túli csöndben ébredek."

 ( Weöres Sándor: Az élet végén )
 
 "Akkor nevetünk, ha várakozásunk semmibe foszlik." 

( Immanuel Kant )

"(...), amikor az apa nevető arccal felkapja gyermekét és közölve, hogy ne félj, biztosan foglak!", gyorsan pörögni kezd vele. A gyerek érzi szorítását, és felismeri, hogy valóban biztosan fogják, nem lehet semmi baja, és borzongva ugyan, kissé "élvezi a veszélyt". Örül neki, nevet, s nevetését néha a felülemelkedő veszélyérzet visongásai szakítják meg."  

( Séra László, A nevetés és a humor pszichológiája, 103 ) 

"Nincs szükségünk mindenre, hogy világot alkossunk - elég a boldogság és semmi más." 

( Paul Éluard )

"Boldog vagyok, mert lemondtam a boldogságról." 

( J. Renard )

 

CXXVI. zsoltár

 

"Ne félj, biztosan foglak!" 

 

 
Nevetgéltünk: Most fordul 

sorsunk? Lehet csak 

álom volt, ahogy ez is? 

Mi történt? - mind kérdezi.
 
 Τότε ἐροῦσιν ἐν τοῖς ἔθνεσιν· ἐμεγάλυνε Κύριος τοῦ ποιῆσαι μετ᾿
 
Hogy mi képesek vagyunk - 
 
megtanultunk örülni: 

Neki.
 
Εμεγάλυνε Κύριος τοῦ ποιῆσαι μεθ᾿ ἡμῶν, ἐγενήθημεν εὐφραινόμενοι.

 

 

 (Zarándokének.)


Amikor az Úr hazavezette Sion foglyait,
úgy tűnt, hogy álmodtuk az egészet.

Ἐν τῷ ἐπιστρέψαι Κύριον τὴν αἰχμαλωσίαν Σιὼν ἐγενήθημεν ὡσεὶ παρακεκλημένοι. 

2Szánk tele volt nevetéssel,
a nyelvünk pedig ujjongással.
A pogányok közt ezt mondogatták:
„Az Úr nagy dolgot művelt velük!”

τότε ἐπλήσθη χαρᾶς τὸ στόμα ἡμῶν καὶ ἡ γλῶσσα ἡμῶν ἀγαλλιάσεως. τότε ἐροῦσιν ἐν τοῖς ἔθνεσιν· ἐμεγάλυνε Κύριος τοῦ ποιῆσαι μετ᾿ αὐτῶν. 

3Igen, az Úr nagy dolgot tett,
s mi mennyire örültünk neki.

ἐμεγάλυνε Κύριος τοῦ ποιῆσαι μεθ᾿ ἡμῶν, ἐγενήθημεν εὐφραινόμενοι. 

 4Fordítsd meg hát, Urunk, sorsunkat,
ahogy délen a patakokat változtatod.
5Akik könnyek között vetnek,
örömmel aratnak majd.
6Sírva mennek előre, míg a magot szórják,
de ujjongva jönnek visszafelé
és összegyűjtik kévéiket.

https://boatswain69.blogspot.com/2021/02/ime-mienk-gyermek-krisztus-ii-spontan.html

https://boatswain2.blogspot.com/2024/06/blog-post.html

https://boatswain69.blogspot.com/2021/05/tuo-tibi-judicio-est-utendum-iii-igaba.html

https://boatswain2.blogspot.com/2022/06/valassz-hat-de-csak-egy-dolgot.html

https://boatswain69.blogspot.com/2022/12/gnosztikus-irodalom-lxxvii-xxxiii.html

https://boatswain2.blogspot.com/2023/12/a-filozofia-korusa-90-aki-en-vagyok.html

https://boatswain69.blogspot.com/2021/02/ime-mienk-gyermek-krisztus-ii-spontan.html

https://boatswain69.blogspot.com/2020/09/ha-boldogok-vagyunk-nagyon-sok.html

https://boatswain69.blogspot.com/2021/05/ime-mienk-gyermek-krisztus-v-boldog.html

https://boatswain69.blogspot.com/2020/09/ha-boldogok-vagyunk-nagyon-sok.html

https://boatswain69.blogspot.com/2022/09/hitben-vagyunk-egyek-nem-tapasztalasban_6.html

https://boatswain69.blogspot.com/2024/05/ez-itt-az-elet-madara-boldog-vagyok.html

https://boatswain69.blogspot.com/2024/06/boldog-vagyok-mert-lemondtam_88.html

https://boatswain69.blogspot.com/2024/06/boldog-vagyok-mert-lemondtam_20.html

https://boatswain69.blogspot.com/2024/06/boldog-vagyok-mert-lemondtam_17.html

https://boatswain69.blogspot.com/2022/02/suruseg-halott-mozdulatlansaga-eleg.html

https://boatswain69.blogspot.com/2021/03/csak-teljes-halal-altal.html

https://boatswain69.blogspot.com/2024/06/boldog-vagyok-mert-lemondtam_26.html

https://boatswain69.blogspot.com/2024/06/boldog-vagyok-mert-lemondtam_16.html

https://boatswain69.blogspot.com/2024/06/boldog-vagyok-mert-lemondtam_95.html

https://boatswain69.blogspot.com/2024/06/boldog-vagyok-mert-lemondtam_18.html

https://boatswain69.blogspot.com/2024/06/boldog-vagyok-mert-lemondtam.html

https://boatswain69.blogspot.com/2024/06/boldog-vagyok-mert-lemondtam_19.html

https://boatswain2.blogspot.com/2024/05/sokat-nezek-csillagokba-kozeledtem.html

 

https://boatswain69.blogspot.com/2023/03/boom-v_30.html

https://boatswain69.blogspot.com/2021/06/nagyszeru-kudarc.html

https://boatswain69.blogspot.com/2022/05/a-lelek-gyumolcsei-ii-szolgaltunk-ix.html

https://boatswain69.blogspot.com/2023/01/gnosztikus-irodalom-cxiii-tamasnak.html

 

"Élek, de már nem én, hanem Krisztus él énbennem." ( Gal 2,20 ) ( ζῶ δὲ οὐκέτι ἐγώ, ζῇ δὲ ἐν ἐμοὶ Χριστός · )


 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése