"Tehozzád szemeimet, Úr Isten,
Emelem az égben,
Mint szolgának szemei nyitva vadnak,
És az Úrra vigyáznak.
Mint szolgálóleány ő asszonyára
Tekint minden órába:
Úgy néznek szemeink az Istenre
És az ő kegyelmére."
( Szenci Molnár Albert )
"Búmban két szememet az égre emeltem,
Mennybéli erős Úr, te székedre néztem,
Ki, noha messze vagy, itt lehetsz, meghittem.
A szolgák, lám, néznek csak uruk kezére,
A leányt ha bántják, asszonyt éri érte,
Mert vigyáz és indul gazda intésére.
Bízunk mi csak hozzád, szemünk csak rád vetjük,
Míg mihozzánk nem térsz, rólad el sem vesszük,
Míg nem szabadítasz, segítséged kérjük."
( Bogáti Fazakas Miklós )
"Mi lettem volna, ha te
nem vagy?
És mivé lennék nélküled?
Állnék árván, a félelem vad
szorongatása törne meg.
Azt se tudnám, hogy mit szeressek,
jövőm vak örvény lenne csak;
s ha bánata volna szivemnek,
ki osztaná meg gondomat?"
( Novalis, Lelki énekek, 1, 21 )
"Valahára
a nagy égnek
áldott fia földre száll;
földünk körül újra élet
dalt sugalló szele jár,
s szít a régen hamvadó zsarátnok
szikráiból örökégő lángot.
Minden sírból élet ébred,
s buggyan újult vér elő.
Örök békét hozni lépett
létünk folyamába ő; (...)"
( Novalis, Lelki énekek, 2, 23 )
"Fogódzkodjál
két kezébe;
arca mását vésse rád;
fordulj szűntelen feléje,
mint a napra a virág;
tárd ki néki egészen a szíved,
s nem lesz hozzád hű mátka se hívebb.
Miénk
hát az Úr, e hajdan
oly félelmes hatalom;
jöttén égi csíra pattan
szerte délen, északon;
s mi az Isten dús kertjében állva
híven várunk a rügyre, virágra."
( Novalis, Lelki énekek, 2, 25 )
"1. Bizony kiválóak
a királyok alattvalóik számára adott rendelkezései, de meg nagyobbak és
fenségesebbek a katonáknak adott parancsok. Ha tehát a harcosokra
vonatkozó rendeletekről van szó, figyeljen erre az, aki magas méltóságra
vágyik, aki mindenben Krisztus mellett akar állni, amikor ezt a nagy
igét hallja: ,,Ha valaki engem szolgál, kövessen engem. És ahol én
vagyok, ott lesz az én szolgám is" (Jn 12,26). Hol van Krisztus király?
Nyilván a mennyben.
Ezért, harcos, futásodat el kell végezned.
Feledkezz meg minden földi pihenésről. Egyetlen katona sem épít házat,
nem foglalkozik földszerzéssel, nem vegyül el a pénzszerző kereskedők
közé. ,,Aki harcol, azért nem bonyolódik bele az élet mindennapi
dolgaiba, hogy kivívja vezére elismerését" (2Tim 2,4). A katonának
kincstári eledele van, nem magának kell az eleséget megszereznie, sem
arról gondoskodnia. A király parancsára mindenütt nyitva áll előtte az
alattvalók háza. Nem kell házkörüli munkákkal törődnie, a harctéren van a
sátra, szükség szerint van élelme, itala a víz, s annyit alszik,
amennyit a természet megkíván. Sokat menetel és virraszt, hideggel és
meleggel szemben edzett, harcol az ellenséggel, mindig veszélyben van,
sokszor a halál is meglepheti, de a halál dicsőséges, a jutalom pedig
királyi. Élete a háborúban fáradságos, a
békében ragyogó. Nemes ajándék a koszorú annak, aki helyesen fáradozva
szépen élt, valamint az, hogy a király barátjának nevezi, mellette áll,
jobbját nyújtja, (...)"
( Nagy Szent Vazul, Aszketikus vázlat, A kappadókiai atyák, 209
Εὰν ἐμοί τις διακονῇ ⸃ ἐμοὶ ἀκολουθείτω, καὶ ὅπου εἰμὶ ἐγὼ ἐκεῖ καὶ ὁ διάκονος ὁ ἐμὸς ἔσται · ἐάν τις ἐμοὶ διακονῇ τιμήσει αὐτὸν ὁ πατήρ.
"Az
Úr Istenért vállalni kell a szenvedést is - mert Ő szeret téged. S akit
ez a szeretet még jobban eltölt, könnyebben állja a megpróbáltatásokat.
Ha csak egy kicsit is vágyol az égbe, el kell viselned azt a szenvedést, amelyet az Úr Jézus szabott ki reád.
Hála neked: Isten kegyelme éltet
- a gyönge ember szeretettel viseli a súlyos keresztet; akik vétkeznek,
megbűnhődnek: a tisztítótűzben (vagy a pokolban)... Kísértés,
lelkiismeretfurdalás, gyónás.
Gondjaidat ne bízd az emberekre, hanem fordulj az Úr Jézushoz és mondd neki: "Uram, ments meg minket, elveszünk!" (Mt 8,25). S bár lehet, hogy továbbra is viselned kell a keresztet,
Ő azonban erőt ad.
A Szentáldozás után mondd, hogy mi fáj, beszélgess el Vele; ez az igazi hálaadás. A Szentáldozás előtt - szállj magadba."
( Maximilian Kolbe, Lelkigyakorlatos feljegyzések, Negyedik nap, Vihar, III, 106 )
"Pontosabban, ez a képmás fog vezetni utadon. Hiszen ebben a látványban van valami sajátos. Megragadja azokat, akik meglátták, és felemeli őket, ahogyan azt mondják, hogy a mágnes magához vonzza a vasat."
( Hermész Triszmegisztosz, Corpus Hermeticum IV, 66 )
"Akkor odament hozzá a Zebedeus-fiak anyja a fiaival együtt, és leborult előtte, hogy kérjen tőle valamit. Megkérdezte tőle: „Mit akarsz?” „Intézd úgy – felelte –, hogy két fiam közül az egyik jobbod, a másik balod felől üljön országodban.” Jézus így válaszolt: „Nem tudjátok, mit kértek. Ki tudjátok inni azt a kelyhet, amelyet majd én kiiszom?” „Ki tudjuk” – felelték. Erre ő így folytatta: „Kelyhemet ugyan kiisszátok, de hogy jobb és bal felől üljetek, azt nincs hatalmamban megadni nektek. Az azokat illeti, akiknek Atyám szánta.”"
( Mt 20,20-23 )
Τότε προσῆλθεν αὐτῷ ἡ μήτηρ τῶν υἱῶν Ζεβεδαίου μετὰ τῶν υἱῶν αὐτῆς προσκυνοῦσα καὶ αἰτοῦσά τι παρ’ αὐτοῦ. ὁ δὲ εἶπεν αὐτῇ · Τί θέλεις; λέγει αὐτῷ · Εἰπὲ ἵνα καθίσωσιν οὗτοι οἱ δύο υἱοί μου εἷς ἐκ δεξιῶν σου καὶ εἷς ἐξ εὐωνύμων σου ἐν τῇ βασιλείᾳ σου. ἀποκριθεὶς δὲ ὁ Ἰησοῦς εἶπεν · Οὐκ οἴδατε τί αἰτεῖσθε · δύνασθε πιεῖν τὸ ποτήριον ὃ ἐγὼ μέλλω πίνειν; λέγουσιν αὐτῷ · Δυνάμεθα. λέγει αὐτοῖς · Τὸ μὲν ποτήριόν μου πίεσθε, τὸ δὲ καθίσαι ἐκ δεξιῶν μου καὶ ἐξ εὐωνύμων οὐκ ἔστιν ἐμὸν δοῦναι, ἀλλ’ οἷς ἡτοίμασται ὑπὸ τοῦ πατρός μου.
Δυνάμεθα.
Upanisad ( उपनिषद् )
Melléd ülök, Uram..., s
válaszolok - ha
tudok. Szemeim nyitva
vannak és téged
vigyáznak.
Πρὸς σὲ ἦρα τοὺς ὀφθαλμούς μου.
Tanúságtételeid
( μαρτύρια )
szép példájába
fogódzunk két kezünkkel,
tetteid arcod
mását vésse ránk...
Πρὸς σὲ ἦρα τοὺς ὀφθαλμούς μου.
Pontosabban, e képmás
vezet az Úton.
Míg nem könyörülsz rajtunk,
koszorú nemes
ajándék, ha tövis is
- példád erőt ad.
ἕως οὗ οἰκτειρῆσαι ἡμᾶς.
Meghallgat minket,
hol van: ott leszünk vele
majd mi is...
Εὰν
ἐμοί τις διακονῇ ⸃ ἐμοὶ ἀκολουθείτω, καὶ ὅπου εἰμὶ ἐγὼ ἐκεῖ καὶ ὁ
διάκονος ὁ ἐμὸς ἔσται · ἐάν τις ἐμοὶ διακονῇ τιμήσει αὐτὸν ὁ πατήρ.
(Zarándokének.)
Tekintetem hozzád emelem,
hozzád, aki az égben trónolsz.
Πρὸς σὲ ἦρα τοὺς ὀφθαλμούς μου τὸν κατοικοῦντα ἐν τῷ οὐρανῷ.
2Ahogy a szolgák szeme uruk kezén,
s a szolgálók szeme úrnőjük kezén:
úgy tekint szemünk az Úrra,
a mi Istenünkre, amíg meg nem hallgat.
ἰδοὺ ὡς ὀφθαλμοὶ δούλων εἰς χεῖρας τῶν κυρίων αὐτῶν, ὡς ὀφθαλμοὶ παιδίσκης εἰς χεῖρας τῆς κυρίας αὐτῆς, οὕτως οἱ ὀφθαλμοὶ ἡμῶν πρὸς Κύριον τὸν Θεὸν ἡμῶν, ἕως οὗ οἰκτειρῆσαι ἡμᾶς.
3Könyörülj rajtunk, Uram,
könyörülj rajtunk!
Eléggé megízleltük már a gyalázatot.
ἐλέησον ἡμᾶς, Κύριε, ἐλέησον ἡμᾶς, ὅτι ἐπὶ πολὺ ἐπλήσθημεν ἐξουδενώσεως,
4Túlságosan megízlelte lelkünk
a dúslakodók gúnyolódását
s a fennhéjázók büszkeségét.
ἐπὶ πλεῖον ἐπλήσθη ἡ ψυχὴ ἡμῶν. Τὸ ὄνειδος τοῖς εὐθηνοῦσι, καὶ ἡ ἐξουδένωσις τοῖς ὑπερηφάνοις.
https://boatswain69.blogspot.com/2023/03/militia-christi-iii-legio-christi-ii-vi.html
https://boatswain69.blogspot.com/2023/06/manicheusok-v-psalms-to-jesus-vii_14.html
https://boatswain69.blogspot.com/2023/07/ii-kolbe-18-legenyseg-jezus.html
https://boatswain69.blogspot.com/2021/10/apokalipszis-v-iii2-krisztus-trombirta.html
https://boatswain69.blogspot.com/2024/01/csillag.html
https://phemios69.blogspot.com/2025/01/119-zsoltar-1-i.html
...s a kisebb válaszol
https://boatswain69.blogspot.com/2020/10/s-kisebb-valaszol.html
https://boatswain69.blogspot.com/2023/07/s-kisebb-valaszol-arato-ember-aki-kevet.html
https://boatswain69.blogspot.com/2023/03/hivja-az-eget-odafent-es-foldet-mert.html
https://boatswain69.blogspot.com/2022/10/vii-violent-ferment-iv-szellemi.html
https://boatswain69.blogspot.com/2021/11/az-esz-vagy-fogalom-gyakorlati.html
https://boatswain69.blogspot.com/2021/02/ime-mienk-gyermek-krisztus-i-sar-es.html
https://boatswain69.blogspot.com/2023/01/what-is-love-viii-god-is-communication.html
https://boatswain69.blogspot.com/2022/12/gnosztikus-irodalom-l-vi-xxiv-2.html
https://boatswain69.blogspot.com/2022/12/gnosztikus-irodalom-xlii-fulop.html
https://boatswain69.blogspot.com/2021/08/a-belso-lenyeget-vettem-at-v-de.html
https://boatswain69.blogspot.com/2020/12/mi-isten-karaktere.html
https://boatswain69.blogspot.com/2021/10/trombita-7-feherruhas-sereg-ii.html
https://boatswain69.blogspot.com/2020/07/vocatus-atque-non-vocatus-deus-aderit.html
https://boatswain69.blogspot.com/2023/07/s-kisebb-valaszol-arato-ember-aki-kevet_21.html
https://boatswain69.blogspot.com/2021/07/hova-vagy-csak-elerhet-e-ii-van-es.html
https://boatswain69.blogspot.com/2021/02/belecsendul-ket-fule.html
![]() |
Εὰν ἐμοί τις διακονῇ ⸃ ἐμοὶ ἀκολουθείτω, καὶ ὅπου εἰμὶ ἐγὼ ἐκεῖ καὶ ὁ διάκονος ὁ ἐμὸς ἔσται · ἐάν τις ἐμοὶ διακονῇ τιμήσει αὐτὸν ὁ πατήρ. |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése