"1
Az Urat dicsérjétek, mert jó,
És az Istent dicsérni méltó.
Kedves dolog az Úr Istennél,
Hogy őtet dicsérjék egy szívvel,
Mert Jeruzsálemet az Isten
Megépíti nagy kegyelmessen,
Ismét az Izráel nemzetét
Öszvegyűjti eloszlott népét.
2
Töredelmes szívet meggyógyít,
Sérelmes lelket ő megenyhít,
Békötözi az ő sebeket,
Megkönnyebéti sérelmeket.
Az csillagokat megszámlálja,
És azoknak számát jól tudja,
És mindeniket úgy esmeri,
Hogy tulajdon néven nevezi.
3
Nagy az mi Urunk, az Úr Isten,
Azkinél nagyobb semmi nincsen,
Erőssége kimondhatatlan,
Bölcsessége számlálhatatlan.
Az együgyőket fölemeli,
Az szelédeket erősíti,
Megalázza az hitleneket,
Az földre legyalázza őket.
4
Azért néki énekeljetek,
Hegedűkkel zengedezzetek,
Ki az eget elfedi széllyel
Temérdek vizenyős fölhőkkel.
És az égről essőköt bocsát,
Mellyeket ez földre leszállat,
Megnedveséti az hegyeket,
Hogy bőven teremtsenek füvet.
* * *
5
Ki ételt ád minden állatnak,
És az éh hollófiacskáknak,
Kik ő szájokat reá tátják
Kiáltván, ételeket várják.
Őnéki semmi kedve nincsen
Az lónak ő erősségében,
Sem az férfinak száraiban,
Nem gyönyörködik illy dologban.
6
Inkább azokban gyönyörködik,
Azkik őtet igazán félik,
Kik teljes szívből kegyes voltát
Mindenkor reménlik irgalmát.
Dicsérd, Jeruzsálem, az Urat,
Fölmagasztaljad nagy hatalmát,
Ez kegyes Urat, óh, szent Sion,
Te is dicsérd áhétatosson.
7
Mert kapuidra ő závart vet,
És híven megőriz tégedet,
Fiaidat benned megáldja,
És dolgokat jóra fordítja,
Földedet áldja békeséggel,
Határidat szép csendességgel,
És téged szép tiszta búzával
Megelégít, és bőven táplál.
8
Kibocsátja erős igéjét,
Ez földre leküldi beszédét:
Sebessen megyen az ő szava,
Hamarsággal egy helyről másra.
Az földre szállat fejér havat,
Mint az szép szálankózó gyapjat,
És az deress zúzmarázokat
Az földre hinti, mint az hamvat.
9
Az kőessőket alálövi,
És falatonkint széllelhinti,
Azkinek hidegségit senki,
Tőle irtózván, nem tűrheti.
Ismét mihelyen ő egy szót szól,
Az jég mind elolvad és elfoly,
Ha ő szeleit ráereszti,
Az jeget folyó vízzé teszi.
10
Jákobnak adá szent igéjét,
Hogy azhoz szabnák életeket,
Törvényit adá Izráelnek,
Hogy ők azok szerint élnének.
Nem tőn így semmi pogán néppel,
Nem látá őket illy szentséggel,
Szent szerzését ők nem értötték,
Azért Alleluja mondassék."
( Szenci Molnár Albert )
"Énekekkel az Urat, szentek, dicsérjétek,
Mert a mi Istenünket illeti szent ének,
Mert méltó s dicséretes hálát adni ennek,
Bölcs és kellő dicséret legyen e felségnek!
Mert az Úr, ím, építi szent Jeruzsálemet,
Pogány közül meggyűjti a veszett Izraelt,
Meggyógyítja betegit, minden sebes szívét,
Szentinek ő elveszi minden sérelmüket.
Babilonból híveit, hiszem, meghozhatja,
Aki ennyi csillagot mind nevükön hívja,
Ki több, hogynem az ember, de mind számán tudja,
Ily nagy, ily bölcs, ily erős az Úr, ha ki tudná.
Ember nyelve sem tudja, szíve sem gondolja,
Mily drága természetű az Úr, ki mondhatja?
Az alázatosakat magasztalni szokta,
A kevély istentelent a porba gyalázza.
Renddel ezt egymás után s versenyt dicsérjétek!
Ennek úri dolgait velem köszönjétek,
Hegedűvel és lanttal ezt zengedezzétek,
Hogy ez a csodatévő, úgy énekeljetek!
Nagy Úr, aki az eget felhővel bevonja,
Kiből kellő esőjét a földre bocsátja,
Hogy hegyen, völgyön, mezőn fű nőjön és széna,
A barmoknak kenyerét ő így szolgáltatja.
Ember után az egyéb barmot is táplálja,
Égre kiáltó hollófiakat sem hagyja,
Izraelt mindezeknél drágábbnak ő tartja,
Mostani szükségében segíti és látja.
Lovag nélkül, had nélkül őtet megtarthatja,
Sem erős lovag által megvinni nem szánta,
Sem erős gyalog által haza nem iktatja,
Ezek nélkül hatalmát ugyan megmutatja.
Kellnek az Úrnak azok, kik őtet becsülik,
Együgyű jámborságban Istenüket félik,
Kik csak őtőle várnak, ígéretit hiszik,
Hogy mind e világ ellen földjüket megnézik.
Ez Urat, Jeruzsálem, dicsérd, Istenedet,
Sion hegye, ez Urat dicsérd, Istenedet,
Ki most ércből vereti kapuid reteszét,
Ki minden jóval látja benned való népét.
Urad ad végeidben kellő békességet,
Tart cipóval, zsemlével, ad oly nagy bőséget,
Nem halasztja sokára boldog életedet,
Mert megleszen, ahova elküldi követét.
Látd-e, mikor akarja, az eget megbontja,
A havat mintegy gyapjat, egy beszéddel hányja,
Mint hamut, a zúzmarát mindenre hullatja,
Valamit hagy, mind ég s föld ő szavát fogadja.
Égből a jeges esőt egy szóval hullatja
Darabonként e földre, mikor akar, adja,
A vizeket megköti, hogy összefagyalja,
Tűrhetetlen hideggé hogy jégbe állatja.
Legottan meg tavasszal, mihelyt parancsolja,
Hatalmas beszédével jeget megolvasztja,
Meleg széllel a földet és vizet megfújja,
A jéggel megállott víz ottan útját tartja.
Ezt és több bölcs tanácsát Jákobnak kiadta,
Melyre semmi népet nem, őtet megtanítá,
Törvénye mellett neki sok javát fogadta,
Ilyen kedvét más néphez soha nem mutatta.
Gyámolával a szent nép magát így biztatá,
Mikor pogány nép közül földjébe fordula,
A templomot és várost mikor rakni fogá,
Száz és negyvenhetedik énekben mondja."
( Bogáti Fazakas Miklós )
"Dicsőség véled, Atya!
Dicsőség véled, Szó! Dicsőség véled, Kegyelem!
Üdv néked, Szellem! Üdv néked, Szent! Üdv az Üdvösségednek!
Dicsérünk téged, Atya! Hála néked, Fény, kiben nem lakik sötét!
Mért adunk hálát: eldalolom.
Szabadulni vágyom és szabadítani vágyom.
Üdvözülni vágyom és üdvözíteni vágyom.
Oldódni vágyom és oldani vágyom.
Nemzeni vágyom és megfoganni vágyom.
Sebesülni vágyom és sebezni vágyom.
Dalolni vágyom és dallá válni vágyom.
Mind táncoljatok!
Enni vágyom és etetni vágyom.
Hallani vágyom és szólni vágyom.
Tisztulni vágyom és tisztítani vágyom.
Értésre vágyom, mert értelem vagyok.
A Kegyelem vezeti a táncot.
Fuvolázni vágyom, mind táncoljatok.
Jajdulni vágyom, mind jajongjatok.
A Nyolc dicséret énekel velünk.
A Tizenkettő körtáncot jár fenn.
A Minden táncot jár fenn.
Aki nem táncol: nem ismeri meg az előtte-állót.
Menekülni vágyom és maradni vágyom.
Ékeskedni vágyom és ékesíteni vágyom.
Egyesülni vágyom és egyesíteni vágyom.
Nincs hajlékom és hajlékaim vannak.
Nincs szállásom és szállásaim vanak.
Nincs templomom és templomaim vannak.
Lámpád vagyok, ha látsz engem.
Tükröd vagyok, ha gondolsz rám.
Ajtód vagyok, ha zörgetsz rajtam.
Út vagyok néked, a vándornak.
Ha pedig körtáncomat követed: nézd meg magad bennem,
aki beszélek, és ha látod, mit teszek: hallgasd el titkaim…"
( Ókeresztény himnusz ismeretlen költőtől, fordította Weöres Sándor )
Nem sikerült... - elpusztult:
kerítés bedőlt
porördög játszik a Kert
homokával. Csak
eltűntünk meg nem haltunk,
csírák vagyunk, őrzők:
"A tavaly őre."
Mint szerzetesek, rejtjük
könyveink szívünk
klauzúrájába le.
És Jön építni
Kertje Falait újra -
és léckatonáit
betűzni.
Ἐπαίνει, Ἱερουσαλήμ, τὸν Κύριον, αἴνει τὸν Θεόν σου, Σιών, ὅτι ἐνίσχυσε τοὺς μοχλοὺς τῶν πυλῶν σου, εὐλόγησε τοὺς υἱούς σου ἐν σοί·ὁ τιθεὶς τὰ ὅριά σου εἰρήνην
Határait rendezve
békét szerez majd.
Így feltámadva vízhez
akár kőből is
jutva újjáépítjük
- gyógyítjuk
lelkünket ψυχή és
sebeinket.
οἰκοδομῶν Ἱερουσαλὴμ ὁ Κύριος, καὶ τὰς διασπορὰς τοῦ Ἰσραὴλ ἐπισυνάξει, ὁ ἰώμενος τοὺς συντετριμμένους τὴν καρδίαν καὶ δεσμεύων τὰ συντρίμματα αὐτῶν,
Csillagok vagyunk egén
és számon tartja
mindőnket: hajunk szála
sem görbül tudta
nélkül.
ὁ ἀριθμῶν πλήθη ἄστρων, καὶ πᾶσιν αὐτοῖς ὀνόματα καλῶν.
Tudjuk jól..., aki
kertészt fenyeget: jaj lesz
annak..., hisz az Kertjére
emel kezet.
ἀναλαμβάνων πρᾳεῖς ὁ Κύριος, ταπεινῶν δὲ ἁμαρτωλοὺς ἕως τῆς γῆς.
Ha mégis megengedi
még magasabbra
emelkedik fel feje:
dicsőséggel koronázva.
(Alleluja!)
Áldjátok az Urat, mert jó neki énekelni,
Istenünknek kedves a dicsőítés!
Αἰνεῖτε τὸν Κύριον, ὅτι ἀγαθὸν ψαλμός· τῷ Θεῷ ἡμῶν ἡδυνθείη αἴνεσις.
2Az Úr újjáépíti Jeruzsálemet,
a szétszórt Izraelt összegyűjti.
οἰκοδομῶν Ἱερουσαλὴμ ὁ Κύριος, καὶ τὰς διασπορὰς τοῦ Ἰσραὴλ ἐπισυνάξει,
3Meggyógyítja a megtört szívűeket,
és bekötözi sebeiket.
ὁ ἰώμενος τοὺς συντετριμμένους τὴν καρδίαν καὶ δεσμεύων τὰ συντρίμματα αὐτῶν,
4A csillagokat számon tartja,
mindegyiket nevén szólítja.
ὁ ἀριθμῶν πλήθη ἄστρων, καὶ πᾶσιν αὐτοῖς ὀνόματα καλῶν.
5Nagy az Úr, ereje hatalmas,
és bölcsessége mérhetetlen.
μέγας ὁ Κύριος ἡμῶν, καὶ μεγάλη ἡ ἰσχὺς αὐτοῦ, καὶ τῆς συνέσεως αὐτοῦ οὐκ ἔστιν ἀριθμός.
6Az Úr fölemeli a megalázottakat,
de a gonoszokat földre tiporja.
ἀναλαμβάνων πρᾳεῖς ὁ Κύριος, ταπεινῶν δὲ ἁμαρτωλοὺς ἕως τῆς γῆς.
7Énekeljetek az Úrnak
és adjatok neki hálát!
Játsszatok hárfán Istenünknek,
ἐξάρξατε τῷ Κυρίῳ ἐν ἐξομολογήσει, ψάλατε τῷ Θεῷ ἡμῶν ἐν κιθάρᾳ
8aki az eget felhővel borítja,
és esőt juttat a földnek!
A hegyeken füvet sarjaszt,
és növényeket az emberek javára.
τῷ περιβάλλοντι τὸν οὐρανὸν ἐν νεφέλαις, τῷ ἑτοιμάζοντι τῇ γῇ ὑετόν, τῷ ἐξανατέλλοντι ἐν ὄρεσι χόρτον καὶ χλόην τῇ δουλείᾳ τῶν ἀνθρώπων,
9Ellátja táplálékkal az állatokat,
a rikácsoló hollófiakat.
διδόντι τοῖς κτήνεσι τροφὴν αὐτῶν καὶ τοῖς νεοσσοῖς τῶν κοράκων τοῖς ἐπικαλουμένοις αὐτόν.
10Nem a ló erejében telik öröme,
nem leli tetszését a harcos izmaiban.
οὐκ ἐν τῇ δυναστείᾳ τοῦ ἵππου θελήσει, οὐδὲ ἐν ταῖς κνήμαις τοῦ ἀνδρὸς εὐδοκεῖ·
11Azok tetszenek az Úrnak, akik félik őt,
akik bíznak jóságában és kegyelmében.
εὐδοκεῖ Κύριος ἐν τοῖς φοβουμένοις αὐτὸν καὶ ἐν πᾶσι τοῖς ἐλπίζουσιν ἐπὶ τὸ ἔλεος αὐτοῦ.
 |
| ἐξάρξατε τῷ Κυρίῳ ἐν ἐξομολογήσει, ψάλατε τῷ Θεῷ ἡμῶν ἐν κιθάρᾳ |
