"Azkik szidalmaznak engemet,
És reám kiáltnak héhéhét."
( Szenci Molnár Albert )
"Szándékukban csalassanak,
Akik most rajtam kacagnak."
( Bogáti Fazakas Miklós )
"Nem esztelenség az, hanem vallásosság."
( Vértanúakták és szenvedéstörténetek, Agapé, Eiréné és Khióné szentek vértanúsága Thesszalonikiben, 211 )
"(...), akkor miért ne írnánk le mi is azokat az új példákat, melyek mindkét célnak megfelelnek? Vagy, mert ezek egyszer majd régiek lesznek, s későbbi nemzedékeknek szükségük lesz rájuk, bár jelenükben még kisebb tekintélyt igényelhetnek maguknak, az ősiség előlegzett tisztelete miatt."
( Vértanúakták és szenvedéstörténetek, Perpetua és Felicitas szenvedése, 75 )
"Mikor, mikor végre? Ne kérdezzétek! Legyetek csak türelemmel, elérkezik majd, el kell hogy érkezzen az örök béke szent ideje, midőn az új Jeruzsálem lesz a világ fővárosa; addig pedig legyetek csak vidámak és bátrak a kor veszedelmei közepette, társaim a hitben, hirdessétek szóval és tettel az isteni evangéliumot, s maradjatok mindhalálig hűek az igaz, végtelen hithez!"
( Novalis, A kereszténység, avagy Európa, 91 )
"Ha pedig nem elég világos a mi evangéliumunk, csak azok számára nem világos, akik elvesznek."
( 2Kor 4,3 )
"Megölitek azokat az embereket, akiknek nem kellene meghalniuk, és életben hagyjátok azokat, akiknek nem kellene élniük, és így rászeditek népemet, amely hisz a hazugságnak."
( Ezekiel 14, 19 )
"Az ostobák szemében az igazság szükségszerűen ostobaságnak tűnik."
( Vértanúakták és szenvedéstörténetek, A Szent és minden dicséretre méltó Apolló avagy Szakkeasz apostol vértanúsága, 63 )
"Én ugyan meg akartam neked bocsájtani, állandóan
ismétlődő arcátlan viselkedésed miatt azonban, és mivel jótanácsaimat
elveted, valamint számtalan sértéssel engem gyalázol, felségem
megparancsolja, hogy testedből naponta hét csíkot hasítsanak.
(...)
( s Basilius odadobja Julianusnak a "csíkot"... )
Vedd, Julianus, ha ebben te leled örömöd. Számomra azonban az élet Krisztus, a halál pedig nyereség."
( Vértanúakták, Szent Basilius ankürai presbiter aktája, 352 )
"Hát hol van már a tűz?" Mivel ezt mondta, visszahívták a császárhoz, hogy egy újabb büntetéssel sújtsák nyelvét."
( Vértanúakták, Euszebiosz Pamphilu: A palesztinai vértanúk, 299 )
"Sem hízelgéseidtől nem lágyultam el, sem rémisztgetéseid nem törtek meg, mert velem van a Szent Lélek, aki nem engedte, hogy legyőzzön a Sátán; ezért nyugodt vagyok, mert élve győzök feletted, és ha megölnek, akkor megölve méginkább legyőzlek."
( Vértanúakták és szenvedéstörténetek, Szent Felicitasznak és hét fiának szenvedése, 31 )
"Ha jó ügyet védsz, mitől is félhetsz? Mi is történhetik veled? Letepernek, megrágalmaznak, kirabolnak, meggyaláznak? Vádakkal fordulnak ellened, hamisan ítélnek? Mindez nem változtat azon, hogy az ügy, melyet védtél, jó volt, s ezért jó volt az, amit csináltál, mikor a jó ügy védelmére szegődtél. Ilyenkor ne törődj senkivel és semmivel, csak az ügy igazával, melyet meg kell védened. Végül is tehetetlenek az igazsággal szemben. Letiporhatnak, de meg nem győzhetnek, vádolhatnak, de meg nem hazudtolhatnak, elvehetik életed, de nem vehetik el igazságod. Csak akkor nem vagy magányos az életben, ha jó ügyet védesz. Nincs fizetség és jutalom az ilyen perben. De nincs alku sem. Ezért soha ne félj kimondani azt, amiről egész lelkeddel tudod, hogy igaz."
( Márai Sándor )
"Nincs kapu, és mégis keresztül tudsz jutni rajta. Mehetnél, de mégsem mész. Nem mész, és mégis előrehaladsz. Önmagaddá lettél, és mégis eltávolodtál magadtól. Sehol sem vagy, mégis ott vagy mindenben."
( Tatiosz )
"Ha idefigyelsz, megmondom neked az egyszerűség misztériumát."
( Vértanúakták és szenvedéstörténetek, A szcilliumi vértanúk aktája, 55 )
"Mi jelünket semmiképpen sem változtatjuk meg."
( Vértanúakták és szenvedéstörténetek, Szent Bonosus és Maximilianus, a Herculiánusok csapatában szolgáló katonák szenvedése, 355 )
"Ami engem illet, ha a rája maga is elzsibbad, amikor; másokat elzsibbaszt, akkor hasonlítok hozzá; ha pedig nem, akkor nem. Mert nem úgy teszek másokat nincstelenné, hogy magamnak jól megy dolgom, hanem én magam is mindenkinél nincstelenebb vagyok, s így teszek másokat nincstelenekké."
( Platón: Menón )
LXX. zsoltár
"Hát hol van már a tűz?"
Οἱ λέγοντές μοι· εὖγε εὖγε.
Szegény ( πτωχός ) nincstelen ( πένης ) vagyok
s te az én gyermekem:
kiálts bátran rám "héhét"
( εὖγε εὖγε )
megszabadít majd
Isten engem..., téged is:
lemossa kezedről prófétái vérét.
Ο Θεός, βοήθησόν μοι. βοηθός μου καὶ ῥύστης μου εἶ σύ· Κύριε, μὴ χρονίσῃς.
"Istenem, irgalmadban ments meg, siess, Uram, segítségemre! Valljanak szégyent és piruljanak gyalázatukban, akik életemre törnek! Szégyenkezve hátráljanak, akik örülnek bajomon! Hátráljanak megszégyenülve, akik így gúnyolnak: „Úgy kell neki!”
De ujjongjanak és örüljenek benned mind, akik hűségesen keresnek téged! Hirdessék mindig, hogy nagy az Isten, mindnyájan, kik várják az üdvösségedet! De én nyomorult és szegény vagyok. Istenem, siess hozzám! Te vagy segítőm és szabadítóm, ne késsél tovább, Uram! Εγὼ δὲ πτωχός εἰμι καὶ πένης· ὁ Θεός, βοήθησόν μοι. βοηθός μου καὶ ῥύστης μου εἶ σύ· Κύριε, μὴ χρονίσῃς."
( 70. zsoltár )
https://boatswain69.blogspot.com/2021/05/tuo-tibi-judicio-est-utendum-iv-ha.html
https://boatswain69.blogspot.com/2021/10/es-en-csapdat-allitok-ele-ugyhogy.html
https://boatswain69.blogspot.com/2021/04/abyss-i4-felj-tolem-mergezo.html
https://boatswain69.blogspot.com/2021/04/abyss-i2-felj-tolem-mergezo.html
https://boatswain69.blogspot.com/2022/09/gnosis-i-i-image-social-imaga-propre.html
https://boatswain69.blogspot.com/2022/12/radical-martyrdom-vertanu-karakter.html
https://boatswain69.blogspot.com/2020/10/a-keresztenyek-vere-magvetes.html
https://boatswain69.blogspot.com/2021/05/ime-mienk-gyermek-krisztus-v-boldog.html
https://boatswain69.blogspot.com/2020/12/blog-post.html
![]() |
"Azkik szidalmaznak engemet, És reám kiáltnak héhéhét." |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése