"Az ő szarva meg nem hanyatlik,
Sőt ékessen fölemeltetik
Böcsületes nagy méltóságra.
Hogy ezt látja az istentelen,
Bosszonkodik rajta szívében,
És ő nagy gonosz haragjába
Csikorgatja fogait szörnyen,
De ha megeped is mérgében,
De elvész minden kívánsága."
( Szenci Molnár Albert )
"Dicsősége marad ő magas szarvának,
Erős maradása az ő magzatinak.
Látja a hitetlen mindezt, és bosszulja,
Kiben teste fonnyad, fogát csikorgatja,
De abban semmi kél, amit ő kívánna,
Mert az Úr effélét csúfolja és rontja.
Jámbornak életét az Írás így tartja,
Még e világon is nagy jutalmát mondja,
Noha előmentét istentelen bánja,
Száztizenkettedik énekben tanítja."
( Bogáti Fazakas Miklós )
"szent (gör. hagiosz, lat. sanctus):
I. Szómagyarázat. A héb. kadós, 'szent' és kódes, 'szentség' szó a kadad, 'levágni', kultikus értelemben 'elkülöníteni, kiemelni, elhatárolni a hétköznapitól' szóból ered.
Ellentétes fogalma a profán: a 'megszokott magatartás számára megközelíthető'.
Rokon szava a tahór, 'tiszta', a gör. hagiosz és agnosz (tiszta) párhuzamnak megfelelően. A Tórában a ~ kultikus, a tiszta rituális alapfogalom: a ~ az önmagát tükröző valóság, a tiszta a benne részesülés feltétele. Az ember életének célja és értelme, hogy Isten ~ségében részesüljön.
II. Szóhasználat.
1. Abszolút értelemben ~ az - Isten.
2. a vallástörténetben: - numen.
3. kultikus értelemben „a profán (hétköznapi, közönséges) használatból kiemelt és Istennek szentelt” dolog (ember, hely, tárgy stb.).
4. valláserkölcsi értelemben a - személy tulajdonsága: erkölcsi tökéletesség, feddhetetlenség a gondolkodásmódban és a cselekvésben."
( http://lexikon.katolikus.hu/S/szent.html )
"Kánoni törvények. - Az ősegyházban arra valók az eretnekek, hogy bizonyítsák a kánoni törvények igazságát."
( B. Pascal: Gondolatok, 569. )
"Az olyan ember, aki Isten ellensége, nem lehet embertársának igazán barátja."
( Szent Ambrus )
"Az alvilág lelki beállítottsága pedig nagyon egyszerű, nagyon könnyen elsajátítható:
1. Élni akarok, és élvezni akarom az életet, a többiek pedig le vannak...!
2. Annak van igaza, aki erősebb.
3. Most nem téged ütnek, ne hadonássz! ( Vagyis amíg téged nem ütnek, ne avatkozz be azok védelmében, akiket ütnek. Várj a sorodra.)
Egyenként
verni el az alázatos ellenséget! - valahogy nagyon ismerős ez a
törvény. Így csinálta ezt Sztálin. Így csinálta Hitler.
Miket össze
nem duruzsolt a fülünkbe Sejnyin a bűnözők sajátos törvényeiről", a
becsületszavukról! Ha az ember olvassa, csupa Don Quijote, csupa hazafi!
Bezzeg ha a zárkában vagy a rabomobilban találkozik egy ilyen ocsmány pofával..."
( Szolzsenyicin, II. Az osztályrokonok, 454 )
"Némelyek elkárhoznak, mert nem akarják felismerni súlyos vétküket, de bűnben élni - annál inkább."
( Maximilian Kolbe, 1912---1918, Lelkigyakorlatos feljegyzések, Első nap, I, 99 )
"A rabszolga csak a szabadságát keresi, és nem reméli, hogy mesterétől vagyont szerezhet. A fiú azonban nemcsak egyszerűen fiú, egyben igényt tart az atyai örökségre is. Azok, akik a halál örökösei, maguk is halottak, és halált örökölnek. Azok, akik az élet örökösei, maguk is élnek, és egyaránt örökölnek életet és halált."
( Fülöp evangéliuma, A teljes Nag Hammadi gnosztikus könyvtár, 157 )
"Tiszta vizet hintek rátok, és megtisztultok minden tisztátalanságtól, minden bálványotoktól megtisztítalak. És új szívet adok nektek, új lelket öntök belétek. Kőszíveteket elveszem testetekből, és hússzívet adok nektek. Lelkemet árasztom belétek; ezt teszem, hogy törvényeim szerint járjatok, hogy ítéleteimet megtartsátok, és megtegyétek."
( Ez 36,25-27 )
"Különítsék el a tisztátalant és a tisztát! És jelentsék ki a különbséget a szent és a profán között!"
( Damaszkuszi irat, Szabályzatok, col VI, 17-18, 54 )
"Az
erkölcstan a fogalmat a lehetséges tudatban veszi szemügyre, amelyben
az fogalomként vagy képként megjelenik, s ezáltal besorolható általában a
kép fogalma alá; az előttünk levő fogalom ezért több puszta képnél,
példánál és valamely kép ábrázolásánál; meghatározott, minőségi, ilyen
és ilyen tulajdonságokkal rendelkező kép.
(...)
Az
erkölcstan tehát a tiszta és abszolút képből vagy ábrázolatból indul ki,
amely, mint mondottuk, semminek sem felel meg. Aki erkölcstant állít
erkölcsiséggel együtt, az egyben állítja, és állítania is kell az
abszolút önálló képek világát; különösen azért fejtettem ki olyan
egyszerűen és részletesen a dolgot, hogy ezt egyszer s mindenkorra
belássuk. Az erkölcsiség számára a szellem az első és az egyedül igaz, S
a világ csak ebből és ezután következik számára. Nem tudom, ennek
feltételezése nélkül hogyan lehet akár csak beszélni is erkölcsiségről."
( Johann Gottlieb Fichte, Az erkölcstan rendszere, 590 )
"A fogalom a lét alapja; a lét lesz, csupán a fogalom teremti meg. Minden létet a fogalom teremt, csak olyan lét van, amely általa létezik. Ezért az erkölcstanban a fogalom, a Szellem világa az első, egyetlen és igazi. A lété ezzel szemben csak második, a szellem világa által létező. Az erkölcstannak ezért egy tisztán szellemi világot kell állítania, s ebből mint egyetlen igaziból kell kiindulnia. Erkölcsi és morális éppen annyit jelent, hogy szellemi és a szellemben található."
( Johann Gottlieb Fichte, Az erkölcstan rendszere, 593 )
"Ezért az, hogy a fogalom alapként szemléli magát, a következőt jelenti: az alap-volt aktusában szemléli magát, egy ilyen aktust csatol létéhez, mint előrehaladást a tagadásból az állítás felé. Az aktus szóval egyben igen találóan fejezzük ki a lét és nemlét közötti közvetítést, az átmenetet."
( Johann Gottlieb Fichte, Az erkölcstan rendszere, 595 )
"A következőt jelenti az, hogy a fogalom alapul szolgálóként szemléli magát: úgy szemléli magát, mint ami a tétlenségből és hatástalanságból a hatékonyságba megy át. Ez olyan adottság, amely összekapcsolja a hatékonyságot és a hatástalanságot."
( Johann Gottlieb Fichte, Az erkölcstan rendszere, 596-597 )
"Ha embernek születsz, emberi lény lesz aki szeretni fog téged. Ha szelemmé válsz, a szellem lesz az, aki csatlakozik hozzád. Ha gondolattá válsz, akkor a gondolat lesz az, ami elvegyül veled. Ha fénnyé válsz, a fény lesz az, ami osztozik veled. Ha olyanná válsz, mint egyvalaki a felsőbbek közül, akkor egyike a felsőkhöz tartozóknak lesz az, aki megpihen rajtad. Ha lóvá válsz, vagy szamárrá, vagy bikává, vagy kutyává, vagy birkává, vagy másfajta állattá, melyek kívül, vagy alant vannak, akkor sem emberi lény, sem szellem, sem gondolat, sem fény nem lesz képes szeretni téged. Sem azok, akik felsőbbekhez tartoznak, sem azok, akik a belsőkhöz, lesz képes megpihenni rajtad és semmi részed sem bennük."
( Fülöp evangéliuma, 170 )
Volt egyszer egy gazdag ember. Bíborba, patyolatba öltözködött, és mindennap fényes lakomát rendezett. Volt egy Lázár nevű koldus is, aki ott feküdt a kapuja előtt, tele fekéllyel. Szeretett volna jóllakni abból, ami a gazdag asztaláról lehullott, de csak a kutyák jöttek és nyalogatták a sebeit. Történt pedig, hogy meghalt a koldus, és az angyalok Ábrahám kebelére vitték. Meghalt a gazdag is, és eltemették. Amikor a pokolban a kínok közt föltekintett, meglátta messziről Ábrahámot, és a keblén Lázárt. Ekkor felkiáltott neki: ‘Atyám, Ábrahám! Könyörülj rajtam! Küldd el Lázárt, hogy ujja hegyét vízbe mártva hűsítse a nyelvemet, mert kínlódom ebben a lángban!’ Ábrahám ezt felelte neki: ‘Fiam! Emlékezz csak vissza, hogy életedben elnyerted javaidat, Lázár pedig ugyanígy a rosszat; ő most itt vigasztalódik, te pedig gyötrődsz. Ráadásul köztünk és köztetek nagy szakadék is van, hogy akik innen át akarnának menni hozzátok, ne tudjanak, se onnan hozzánk ne jöhessen senki.’ Erre az így szólt: ‘Akkor hát arra kérlek, atyám, küldd el őt apám házába, mert öt testvérem van. Tegyen előttük tanúságot, nehogy ők is ide jussanak, e gyötrelmek helyére.’ Ábrahám ezt válaszolta: ‘Van Mózesük és prófétáik, hallgassanak azokra!’ Az erre így könyörgött: ‘Nem úgy, atyám, Ábrahám! De ha a halottak közül megy valaki hozzájuk, bűnbánatot tartanak.’ Erre ő azt felelte: ‘Ha Mózesre és a prófétákra nem hallgatnak, még ha a halottak közül támad is fel valaki, annak sem fognak hinni!’«
( Lk 16,19-31 )
Ἄνθρωπος δέ τις ἦν πλούσιος, καὶ ἐνεδιδύσκετο πορφύραν καὶ βύσσον εὐφραινόμενος καθ’ ἡμέραν λαμπρῶς.
"Akkor Jézus ezt mondta tanítványainak: Ha valaki énutánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel a keresztjét, és kövessen engem! Mert aki meg akarja menteni az életét, elveszti azt, aki pedig elveszti az életét énértem, megtalálja azt. Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri, lelkében pedig kárt vall? Vagy mit adhat az ember váltságdíjul a lelkéért? Mert eljön az Emberfia az ő Atyjának dicsőségében angyalaival együtt, és akkor megfizet mindenkinek cselekedetei szerint."
( Mt 14,16-27 )
Τότε ὁ Ἰησοῦς εἶπεν τοῖς μαθηταῖς αὐτοῦ · Εἴ τις θέλει ὀπίσω μου ἐλθεῖν, ἀπαρνησάσθω ἑαυτὸν καὶ ἀράτω τὸν σταυρὸν αὐτοῦ καὶ ἀκολουθείτω μοι. ὃς γὰρ ἐὰν θέλῃ τὴν ψυχὴν αὐτοῦ σῶσαι ἀπολέσει αὐτήν · ὃς δ’ ἂν ἀπολέσῃ τὴν ψυχὴν αὐτοῦ ἕνεκεν ἐμοῦ εὑρήσει αὐτήν. τί γὰρ ὠφεληθήσεται ἄνθρωπος ἐὰν τὸν κόσμον ὅλον κερδήσῃ τὴν δὲ ψυχὴν αὐτοῦ ζημιωθῇ; ἢ τί δώσει ἄνθρωπος ἀντάλλαγμα τῆς ψυχῆς αὐτοῦ; μέλλει γὰρ ὁ υἱὸς τοῦ ἀνθρώπου ἔρχεσθαι ἐν τῇ δόξῃ τοῦ πατρὸς αὐτοῦ μετὰ τῶν ἀγγέλων αὐτοῦ, καὶ τότε ἀποδώσει ἑκάστῳ κατὰ τὴν πρᾶξιν αὐτοῦ.
The "GAP"
"How can a loser ever win?"
Hol van a kapu, a két
Lázár közt hol a
szakadék?
καὶ ἐν πᾶσι τούτοις μεταξὺ ἡμῶν καὶ ὑμῶν χάσμα μέγα ἐστήρικται, ὅπως οἱ
θέλοντες διαβῆναι ἔνθεν πρὸς ὑμᾶς μὴ δύνωνται, μηδὲ ἐκεῖθεν πρὸς ἡμᾶς
διαπερῶσιν.
Lét és nemlét a
teremtett - teremtetlen
közt húzódik az.
"Az aktus szóval egyben igen találóan fejezzük ki a lét és nemlét közötti közvetítést, az átmenetet."
Ki a teremtettért él
halott az,
ám aki a szellemiért:
az halhatatlan.
"Ha fénnyé válsz, a fény lesz az,
ami osztozik veled."
Εἴ τις θέλει ὀπίσω μου ἐλθεῖν,
ἀπαρνησάσθω ἑαυτὸν καὶ ἀράτω τὸν σταυρὸν αὐτοῦ καὶ ἀκολουθείτω μοι. ὃς γὰρ ἐὰν θέλῃ τὴν ψυχὴν αὐτοῦ σῶσαι ἀπολέσει αὐτήν ·
Μακάριος ἀνὴρ ὁ φοβούμενος τὸν Κύριον, ἐν ταῖς ἐντολαῖς αὐτοῦ θελήσει σφόδρα· δυνατὸν ἐν τῇ γῇ ἔσται τὸ σπέρμα αὐτοῦ, γενεὰ εὐθέων εὐλογηθήσεται.δόξα καὶ πλοῦτος ἐν τῷ οἴκῳ αὐτοῦ, καὶ ἡ δικαιοσύνη αὐτοῦ μένει εἰς τὸν αἰῶνα τοῦ αἰῶνος. ἐξανέτειλεν ἐν σκότει φῶς τοῖς εὐθέσιν ἐλεήμων καὶ οἰκτίρμων καὶ δίκαιος. χρηστὸς ἀνὴρ ὁ οἰκτείρων καὶ κιχρῶν· οἰκονομήσει τοὺς λόγους αὐτοῦ ἐν κρίσει, ὅτι εἰς τὸν αἰῶνα οὐ σαλευθήσεται, εἰς μνημόσυνον αἰώνιον ἔσται δίκαιος. ἀπὸ ἀκοῆς πονηρᾶς οὐ φοβηθήσεται· ἑτοίμη ἡ καρδία αὐτοῦ ἐλπίζειν ἐπὶ Κύριον. ἐστήρικται ἡ καρδία αὐτοῦ, οὐ μὴ φοβηθῇ, ἕως οὗ ἐπίδῃ ἐπὶ τοὺς ἐχθροὺς αὐτοῦ· ἐσκόρπισεν, ἔδωκε τοῖς πένησιν· ἡ δικαιοσύνη αὐτοῦ μένει εἰς τὸν αἰῶνα τοῦ αἰῶνος, τὸ κέρας αὐτοῦ ὑψωθήσεται ἐν δόξῃ. ἁμαρτωλὸς ὄψεται καὶ ὀργισθήσεται, τοὺς ὀδόντας αὐτοῦ βρύξει καὶ τακήσεται· ἐπιθυμία ἁμαρτωλοῦ ἀπολεῖται.
https://boatswain69.blogspot.com/2023/07/winner-loser-ebed-jahwe-how-can-loser.html
https://boatswain69.blogspot.com/2022/10/vi-i-es-kulonuljenek-el-p-dimenzio.html
https://boatswain69.blogspot.com/2023/01/gnosztikus-irodalom-xcii-lii-vegezd-el.html
https://boatswain69.blogspot.com/2022/09/p-dimenzio-torzszulottek-az-ember-maga.html
https://boatswain69.blogspot.com/2023/06/ii-kolbe-5-minden-eberseggel-orizd.html
https://boatswain69.blogspot.com/2021/10/az-ido-betelt-es-isten-orszaga-kozel.html
https://boatswain69.blogspot.com/2021/10/trombita-5-hatszazhatvanhat.html
https://boatswain69.blogspot.com/2022/10/ix-ii-es-kulonuljenek-el-ii-p-dimenzio.html
https://boatswain69.blogspot.com/2021/11/s-vegul-nincs-valas-sziv-szerelmet-mi.html
https://boatswain69.blogspot.com/2021/11/az-esz-vagy-fogalom-gyakorlati.html
https://boatswain69.blogspot.com/2022/05/a-huseg-iv-4-szint-csendes-osveny.html
https://boatswain69.blogspot.com/2022/02/de-praedestinatione-sanctorum-ii-sokan.html
https://boatswain69.blogspot.com/2021/10/apokalipszis-iv-ii2-kozvetites-az.html
https://boatswain69.blogspot.com/2022/04/o-crux-benedicta-winnerek-utja-ii.html
https://boatswain69.blogspot.com/2021/10/trombita-1-alfa-omega-mit-tanithat-egy.html
https://boatswain69.blogspot.com/2022/03/de-praedestinatione-sanctorum-x-az.html
https://boatswain69.blogspot.com/2020/08/szegletkove-lett-az-ur-tette-azza-s-ez.html
https://boatswain69.blogspot.com/2020/09/galukosz-varost-vedo-ferfiu-addig.html
https://boatswain69.blogspot.com/2021/04/a-kereszteny-sziv-szutra-fakitermelesi.html
https://boatswain69.blogspot.com/2022/04/erzekeny-planta-kert-iv-voltak-az.html
https://boatswain69.blogspot.com/2022/02/kilencedik-fok-hat-figyeljetek-ream-es.html
https://boatswain69.blogspot.com/2024/06/boldog-vagyok-mert-lemondtam_26.html
https://boatswain69.blogspot.com/2022/09/p-dimenzio-torzszulottek-az-ember-maga.html
https://boatswain69.blogspot.com/2022/03/mergezo-szemelyisegek-hamis-profetak.html
https://boatswain69.blogspot.com/2022/03/permetezzunk-iii-fuggelek.html
https://boatswain69.blogspot.com/2020/10/orok-beke-akkor-lesz-ha-mar-mindenki.html
https://boatswain69.blogspot.com/2020/08/nezzetek-fel.html
https://boatswain69.blogspot.com/2023/01/what-is-love-vi-szubordinacionizmus-iv.html
https://boatswain69.blogspot.com/2021/10/mas-divat-mostanaban-lydus-mifele-isten.html
https://boatswain69.blogspot.com/2020/08/mert-eheznem-kell-mert-nem-tehetek.html
https://boatswain69.blogspot.com/2021/11/az-erkolcsi-en-iii-apokalipszis-v-ii4.html
https://boatswain69.blogspot.com/2023/08/itt-csak-szakadatlan-romantika-van.html
https://boatswain69.blogspot.com/2021/01/atszallitani-az-embereket.html
https://boatswain69.blogspot.com/2020/09/valamennyien-csendesen-nevettek.html
https://boatswain69.blogspot.com/2021/06/a-belso-lenyeget-vettem-at-iv-zombik.html
https://boatswain69.blogspot.com/2020/10/az-igazsag-maga-lep-mukodesbe.html
https://boatswain69.blogspot.com/2024/06/az-erett-szemelyiseg-iv-i-istenben-elek.html
https://boatswain69.blogspot.com/2020/09/valdd-be-oszinten-ugye-te-vagy-mikulas.html
https://boatswain69.blogspot.com/2022/12/gnosztikus-irodalom-xlv-ii-xx-bocsass.html
https://boatswain69.blogspot.com/2021/11/az-erkolcsi-en-ii-apokalipszis-iv-ii3.html
https://boatswain69.blogspot.com/2021/02/ime-mienk-gyermek-krisztus-iii-vilagba.html
https://boatswain69.blogspot.com/2020/08/sok-volt-nepekben-az-ijedtseg.html
https://boatswain2.blogspot.com/2024/05/sokat-nezek-csillagokba-kozeledtem.html
https://boatswain2.blogspot.com/2024/02/atjarja-ot-feny-vi-sajat-halalat-add-o.html
https://boatswain69.blogspot.com/2023/05/egy-titkos-lepcson-alruhaban-x-vertanu.html
https://boatswain69.blogspot.com/2023/06/manicheusok-iii-psalms-to-jesus-v-ha.html
https://boatswain69.blogspot.com/2023/07/vertanu-leszesz-valahol-rettenetes.html
https://boatswain2.blogspot.com/2025/01/benit-soi-le-main-qui-dons-segitsen.html
https://boatswain2.blogspot.com/2025/01/az-otodik-hegyrol-ahol-novenyzet-zold.html
https://boatswain2.blogspot.com/2025/01/mint-az-atleta-en-tudom-hogy-mar-puszta.html
https://boatswain2.blogspot.com/2025/01/elni-csodat-elni-tovabb-talan-akad-meg.html
https://boatswain2.blogspot.com/2025/01/numquid-et-tu-neked-tiltott-gyumolcs_2.html
https://boatswain2.blogspot.com/2025/01/numquid-et-tu-neked-tiltott-gyumolcs.html
https://boatswain2.blogspot.com/2025/01/ha-gyozni-akarsz.html
https://boatswain2.blogspot.com/2025/01/konnyitsetek-fold-terhen-egyenkent.html
https://boatswain2.blogspot.com/2024/12/nem-nehez-ertelmesen-beszelni-az.html
https://boatswain2.blogspot.com/2024/12/autonomnak-azokat-nevezem.html
https://boatswain69.blogspot.com/2022/02/de-praedestinatione-sanctorum-ii-sokan.html
https://boatswain69.blogspot.com/2023/01/what-is-love-vi-szubordinacionizmus-iv.html
https://boatswain69.blogspot.com/2022/12/gnosztikus-irodalom-xlii-fulop.html
https://boatswain2.blogspot.com/2024/06/rilke-ii-es-vele-zeng-enyem-is.html
https://boatswain2.blogspot.com/2024/07/szolgalsz-hiven-az-embereknek-nalam-se.html
https://boatswain2.blogspot.com/2023/10/25-ott-pedig-lelkekke-valnak.html
https://boatswain2.blogspot.com/2024/01/a-filozofia-korusa-97-aki-profetaban.html
![]() |
"Az ő szarva meg nem hanyatlik, Sőt ékessen fölemeltetik Böcsületes nagy méltóságra. |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése