"Ne rejtsétek az pogányoktól,
Hogy ez nagy Úr Isten országol,
Ez földet megerősíti,
Hogy ne lehessen eseti,
Népét itéli igazságból.
Örüljön az ég hangossággal,
Az föld örvendjen vigassággal,
Az tenger zúgjon, az mező
Zengedezzen és az erdő,
Az Úr előtt nagy háláadással.
Az Isten eljő törvént tenni,
És ez földön mindent ítélni,
Ez világot igazsággal,
Az népeket tisztasággal
Itéli, s’ az jókat megmenti."
( Szenci Molnár Albert )
"No, mind körül, be-, felgyűljetek,
Jákob fiai, no, jertek,
az Urat, no, dicsérjétek,
Hírét egymásnak beszéljétek,
Mi időnkbeli csodatételit
mindenütt hirdessétek,
Őtőle vagyon békességtek,
ország javát, szentek, beszéljétek!
Sőt, a messze lakóknak is, idegeneknek,
mely hatalmas legyen, és nagy Úr,
szentek, azt hirdessétek!
Ez dolgotok, meg se szűnjetek,
köztünk mely csodákat ő tőn,
nagy örömmel beszéljétek."
( Bogáti Fazakas Miklós )
"NÉZZ rájuk s mondj hasonlatot e népről:
úgy imbolyog, mint szélben aki leng
s mint tartott tárgy a kézben, úgy pihen.
Riadt szemének fénye elsötétül,
mint nyári rét, ha futó, gyors esőtől
zöldje elmélyül árnyas-hűvösen."
( Rainer Maria Rilke )
Minden Időbe lép:
folyik és változik
ἐπῆραν οἱ
ποταμοί
s meg nem inog
- szilárdan áll a világ.
Καὶ γὰρ ἐστερέωσε τὴν οἰκουμένην, ἥτις οὐ σαλευθήσεται.
https://phemios69.blogspot.com/2024/12/93-zsoltar-van-zeitigung-zugnak.html
"Hálaadással áldozz Istennek, és teljesítsd a Felségesnek tett fogadalmaidat! ( θῦσον τῷ Θεῷ θυσίαν αἰνέσεως καὶ ἀπόδος τῷ Ὑψίστῳ τὰς εὐχάς σου· ) Hívj segítségül ( καὶ ἐπικάλεσαί με ) engem a nyomorúság idején! Én megszabadítlak, és te dicsőítesz engem. ( καὶ δοξάσεις με.)"
( Zsolt 49,14-15 )
XCVI. zsoltár
Εἴπατε ἐν τοῖς ἔθνεσιν.
Mondjad a pogányok között:
εἴπατε ἐν τοῖς ἔθνεσιν·
a világ: Van - mert
Ő uralkodott - nem Nincs:
jól megerősítette,
az megingathatatlan.
ὁ Κύριος ἐβασίλευσε, καὶ γὰρ
κατώρθωσε τὴν οἰκουμένην, ἥτις οὐ σαλευθήσεται,
Ἀδελφοί
https://boatswain69.blogspot.com/2023/03/iii.htmlΕἴπατε ἐν τοῖς ἔθνεσιν.
https://boatswain69.blogspot.com/2023/03/iv-i-got-confidence-im-just-entertainer.html
https://boatswain69.blogspot.com/2023/04/vii12-viii-azok-testvereink-akik_9.html
https://boatswain69.blogspot.com/2023/03/ii-ez-az-oromom-most-teljes-lett.html
https://boatswain69.blogspot.com/2023/03/i-mi-testverek-vagyunk-ha-lelked-beszel.html
https://boatswain69.blogspot.com/2023/05/teljesseg-vi-ezert-allasz-kapuba.html
https://boatswain69.blogspot.com/2023/03/ix-kozel-van-hozzad-az-ige-szadban-es.html
https://boatswain69.blogspot.com/2023/05/teljesseg-vii-ezert-allasz-kapuba.html
https://boatswain69.blogspot.com/2023/03/x-vii-most-en-beszelek-gyuljetek-hozzam.html
https://boatswain69.blogspot.com/2023/03/militia-christi-v-legio-christi-iv-viii.html
https://boatswain69.blogspot.com/2023/03/v.html
https://boatswain69.blogspot.com/2023/03/militia-christi-iv-legio-christi-iii.html
https://boatswain69.blogspot.com/2023/03/militia-christi-iii-legio-christi-ii-vi.html
https://boatswain2.blogspot.com/2024/02/atjarja-ot-feny-xi-s-mint-tartott-targy.html
Ομιλία
https://boatswain69.blogspot.com/2023/02/leteznek-bizonyos-lelkes-sztelere_12.html
https://boatswain69.blogspot.com/2024/05/the-mission-of-manicheism-ix-nincs.html
https://boatswain69.blogspot.com/2023/03/vii-1-jon-mi-istenunk-nem-hallgat.html
https://boatswain69.blogspot.com/2023/03/x-vii-most-en-beszelek-gyuljetek-hozzam.html
https://boatswain69.blogspot.com/2023/03/boom-ii.html
https://boatswain69.blogspot.com/2023/10/hogy-feltarjuk-egymas-elott-szivunk.html
https://boatswain69.blogspot.com/2023/04/vii12-viii-azok-testvereink-akik_9.html
https://boatswain69.blogspot.com/2023/04/vii13-ilyeneket-csinalsz-es-en.html
https://boatswain69.blogspot.com/2023/03/vii5-one-mind-boom-gyuljetek-hozzam.html
https://boatswain69.blogspot.com/2023/02/a-fuszeres-papagaja-i-ii-imitatio.html
https://boatswain69.blogspot.com/2023/02/sissies-ii-iv.html
https://boatswain69.blogspot.com/2023/03/vii3-hivja-az-eget-odafent-es-foldet.html
https://boatswain69.blogspot.com/2023/04/teged-intelek-aki-szeret-osztozik.html
https://boatswain69.blogspot.com/2023/03/hivja-az-eget-odafent-es-foldet-mert.html
https://boatswain69.blogspot.com/2023/04/isten-te-istened-vagyok-en-akinek-fule.html
https://boatswain69.blogspot.com/2023/05/teljesseg-vi-ezert-allasz-kapuba.html
https://boatswain69.blogspot.com/2023/02/sissies-i-most-egyelore-menj-alkalmas.html
https://boatswain69.blogspot.com/2023/03/ix-kozel-van-hozzad-az-ige-szadban-es.html
https://boatswain69.blogspot.com/2023/04/vii11-enyem-vilag-es-ami-betolti-ii.html
https://boatswain69.blogspot.com/2023/04/vii10-enyem-vilag-es-ami-betolti.html
https://boatswain69.blogspot.com/2023/08/iii-viii-kituno-szeretett-jakab.html
https://boatswain69.blogspot.com/2023/03/vii4-hivja-az-eget-odafent-es-foldet.html
https://boatswain69.blogspot.com/2023/04/vii7-hallgass-nepem-most-en-beszelek.html
https://boatswain69.blogspot.com/2023/04/vii13-aki-halaadassal-aldozik-az.html
https://boatswain69.blogspot.com/2023/02/sissies-iii-v-lelek-preexisztenciaja.html
https://boatswain69.blogspot.com/2023/04/vii5-igazsagat-hirdesse-az-eg-mert.html
https://boatswain2.blogspot.com/2024/07/dicsertessek-szolalt-meg-gazda-jobb.html
![]() |
Εἴπατε ἐν τοῖς ἔθνεσιν. |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése