"Hozzád mindennap ohajtok,
Nagy szükségemben kiáltok,
Te nagy irgalmad szerént
Kegyelmezz meg óránként.
Szolgád lelkét vígasztald meg,
Uram, kiáltásom halld meg,
Mert szívemet ezvégre
Emeltem föl az égre."
( Szenci Molnár Albert )
"Segélj, mert én napestig napkelettől
Csak kiáltok, tehozzád bús lelkemben szakadok,
Vidámítsd meg szívemet, mert tetőled várok."
( Bogáti Fazakas Miklós )
"Állandóan olvastam a Bibliát, és kérdezgettem, nincs-e valahol egy tapasztalt buzgó lelki vezető, egy szentéletű sztarec. Egy idő után azt mondták, már hosszú idő óta él egy faluban egy úr, aki a lelkével foglalkozik. Házában templom is van, sosem utazik el, mindig imádkozik az Istenhez, s állandóan olyan könyveket olvas, amelyek javára válnak a léleknek. Mikor ezt hallottam, már nem is mentem, egyenesen futottam abba a faluba, amelyikről beszéltek. Oda is értem és eljutottam az úrhoz.
— Mi kellene tőlem? — kérdezett engem.
— Azt hallottam, ön buzgó és okos ember, ezért az Istenre kérem, magyarázza meg nekem, mit jelent, amit az Apostol mond: “Szüntelenül imádkozzatok!”. S hogyan lehet szüntelenül imádkozni? Ezt szeretném tudni, de sehogy sem értem.
Az úr elhallgatott, figyelmesen rám nézett és mondta:
— A szüntelenül való imádkozás az emberi lélek szünet nélküli törekvése az Istenhez. Hogy előre jussunk ebben az édes gyakorlatban, gyakran kell kérnünk az Urat, tanítson meg szüntelenül imádkozni. Imádkozzál többet és bensőségesebben, s majd maga az imádság tárja föl előtted, hogyan válhat szünetnélkülivé. Megjön majd a maga idejében.
Miután ezt elmondta, szólt, hogy hozzanak nekem ételt, útravalót adott és elbocsátott. És nem magyarázta meg, amit akartam.
Ismét útra keltem, töprengtem, töprengtem, olvastam, olvasgattam, elmélkedtem arról, amit az úr mondott nékem, de megérteni nem tudtam. Pedig annyira akartam volna megérteni, hogy még éjjel sem tudtam aludni. Továbbmentem vagy kétszáz versztányit, s egy nagy kormányzósági városba értem. Megláttam ott egy monostort. Megszálltam a fogadóban, s meghallottam, hogy a monostor elöljárója nagyon jólelkű, buzgó, vendégszerető. Elmentem hozzá. Szívesen fogadott, megvendégelt.
— Szentatyám — mondtam —, nem kell nekem a vendégelés. Inkább az kellene, hogy adjon útmutatást: hogy kell megmentenem a lelkemet.
— Hogyan üdvözülj? — Élj a parancsok szerint, imádkozz az Istenhez, és üdvözülsz!
— Azt hallottam, szüntelen imádkozni kell, de nem tudom hogyan. De azt sem tudom megérteni, mit jelent a szünet nélküli imádság. Kérem, Atyám, magyarázza meg ezt nekem!
— Nem tudom, kedves testvérem, hogy is magyarázzam meg ezt neked. Várj csak! Van egy könyvem, abban ott a magyarázat — s kihozta Szent Dimitrij tanítását a benső emberről. Tessék, olvasd el, itt, ezen a lapon!
Elkezdtem olvasni: “Az Apostolnak ezeket a szavait: – szüntelenül imádkozzatok – a lélekkel végzett imádságra kell érteni: a lélek mindig képes behatolni az Istenbe.”
— Hogyan tud Tőle soha el nem fordulni és szüntelenül imádkozni?
— Ez nagyon nehéz. Akkor tud, ha ezt az Isten valakinek megadja. — mondta. És nem magyarázta meg."
( A zarándok, 8-10 )
"Legyetek derűsek. Imádkozzatok szüntelenül. Adjatok hálát mindenért, mert Isten ezt kívánja mindnyájatoktól Krisztus Jézusban. Ne oltsátok ki a Lelket, s a prófétai beszédet ne vessétek meg. Vizsgáljatok felül mindent, a jót tartsátok meg. Mindenféle rossztól óvakodjatok. A békesség Istene szenteljen meg benneteket, hogy tökéletesek legyetek. Őrizze meg szellemeteket, lelketeket és testeteket feddhetetlenül Urunk, Jézus Krisztus eljöveteléig. Aki meghívott benneteket, az hűséges, és végbe is viszi."
( Tesz 5,16-24 )
"(...) válassz hát, de csak egy dolgot." Egy pillanatra zavarba jöttem, s aztán így szóltam az istenekhez: Tisztelt kortársak, azt az egy dolgot választom, hogy mindig velem legyen a nevetés. Egyetlen isten sem szólt semmit, hanem mindnyájan nevetni kezdtek. ebből már tudtam, hogy kérésem teljesül, és úgy találtam, hogy az istenek megfelelő módon tudják kifejezni magukat; hiszen nem lett volna illő, ha komoly hangon így válaszolnak: legyen akaratod szerint."
( Soren Kierkegaard, Vagy-vagy, Első rész, Diapszalmata, Vagy-vagy. Eksztatikus előadás, 58 )
"A halálból való feltámadását követően a tizenkét tanítvány és a hét nő továbbra is követte
Őt, és elmentek Galileába a hegyre, melynek neve: "Jövendölés és öröm". Amikor
összegyűltek és összezavarodva világegyetem alapjait alkotó valóságtól,
és a tervtől, és a szent gondviseléstől, és az elöljárók hatalmától, és
minden dolog kapcsán, melyet a Megváltó tett velük titokban, és a szent
terv részeként megosztott, a Megváltó megjelent, - nem a
korábbi formájában. hanem mint láthatatlan szellem. Az ő képe pedig
hasonlított a fény hatalmas angyalára A hasonlatosságát azonban nem
írhatom le. Egyetlen halandó sem képes elviselni, csak a tiszta,
tökéletes test, az, amelyről ó tanított nekünk a hegyen, melynek neve:
Az Olajfák Hegye", Galileában. És azt mondta: "Béke
legyen veletek, az Én békémet adom nektek!". És ők valamennyien
elcsodálkoztak és megrémültek. A Megváltó felnevetett és azt mondta
nekik: Mire gondoltok? Zavarban vagytok? Mit kerestek?"
( Pistis Sophia, 1. fejezet )
"Fülöp mondta: A Világegyetem mögöttes valóságát és a tervet."
( A teljes Nag Hammadi gnosztikus könyvtár, Jézus bölcsessége, 264 )
LXXXVI. zsoltár
Οτι πρὸς σὲ κεκράξομαι ὅλην τὴν ἡμέραν.
"Legyetek derűsek. Imádkozzatok szüntelenül."
"És nem magyarázta el..."
Imádkozz Hozzá
Kiálts szüntelen.
ἐλέησόν με, Κύριε, ὅτι πρὸς σὲ κεκράξομαι ὅλην τὴν ἡμέραν.
Most még
zavarban vagy de
nézd: Krisztus nevet - nevess
jóízűn együtt vele.
εὔφρανον τὴν ψυχὴν τοῦ δούλου σου, ὅτι πρὸς σέ, Κύριε, ἦρα τὴν ψυχήν μου.
https://boatswain2.blogspot.com/2022/06/valassz-hat-de-csak-egy-dolgot.html
https://boatswain69.blogspot.com/2023/01/gnosztikus-irodalom-cii-jezus.html
https://boatswain69.blogspot.com/2023/10/ilyen-hianyos-muveltsegunk-ii-javasolt.html
https://boatswain2.blogspot.com/2023/10/1-jezus-nem-tajekoztatta-tanitvanyait.html
https://boatswain69.blogspot.com/2020/08/hagyd-magad-szeretni.html
https://boatswain69.blogspot.com/2021/01/atszallitani-az-embereket.html
https://boatswain69.blogspot.com/2020/08/nem-isten-dolga-hogy-harcoljon-azok.html
https://boatswain69.blogspot.com/2020/08/o-ez-konnyu-gyakorlat.html
![]() |
Jézus nevet - nevess jóízűn vele együtt. |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése